Ötezer Oxford–AstraZeneca-licenc alapján készülő oltóanyaggal, azaz 2500 személynek elegendő vakcinával akarta meghálálni Banglades a magyar orvosoknak, hogy 2010 óta a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsoportja mintegy ötszáz égési sebészeti és helyreállító műtétet hajtott végre ingyenesen az országban misszióik során. A beavatkozások között életmentő műtétek is voltak. A dél-ázsiai állam továbbá így fejezi ki köszönetét a Csókay András idegsebész és Pataki Gergely plasztikai sebész vezette orvoscsapatnak, amiért sikeresen szétválasztották a sziámi ikerpárt, Rukiát és Rabiát.
Vakcinákkal hálálta volna meg Banglades a magyar orvosok munkáját
A dél-ázsiai ország ötezer Oxford–AstraZeneca oltóanyagot küldött volna Magyarországnak.
A hírt Shahriar Alam bangladesi külügyi államtitkár jelentette be a napokban a parlament ülésén – írja a bangladesi Bdnews24. A dél-ázsiai híroldal továbbá a magyar–bangladesi kapcsolatokról is értekezik, melyekről azt írja, hogy 2016-ban váltak szorosabbá, amikor november végén Haszina Vazed miniszterelnök az országba látogatott. A cikk emlékeztet továbbá arra is, hogy Magyarország az európai országok közül elsőként ismerte el Banglades függetlenségét az 1971-es függetlenségi háború után.
Lapunk megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette, hogy Banglades így akarta kifejezni a háláját.
– A felajánlást megköszöntük, de nem élünk vele
– állt a tárca válaszában.
Az ügyben Pataki Gergely, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója is nyilatkozott a Blikknek. Az orvos elmondta, örül, hogy csapatával segítették a magyarországi vakcinabeszerzési projektet, és úgy véli, ismerve Banglades lehetőségeit, körülményeit, különösen nagylelkű és értékes adományról van szó. Pataki továbbá hozzátette, ez a hír bizonyítékként szolgál arra is, hogy munkatársainak többéves munkája nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is megbecsülést élvez. A Blikk értesülései szerint Bangladesnek van miből felajánlania oltóanyagot a magyar kormánynak, hiszen már most ötmillió oxfordi vakcina érkezett az országba, és további 25 millió oltásra van szerződésük. Az indiai Serum Intézet ugyanis licenc alapján egymilliárd Oxford–AstraZeneca vakcinát állíthat elő, hogy abból a térség nagyon vagy közepesen szegény országaiba juttasson. Ezek közül kerülhet az említett ötezer vakcina Magyarországra. Banglades egyébként a vakcinák darabjáért négy dollárt (1180 forintot) fizet az indiai üzemnek.
– Ez nagyon kedves dolog a bangladesi kormánytól. Tény, hogy a szívünkbe zártuk egymást a helyiekkel. Legutóbb október végén voltunk kint Pataki doktorral, amikor helyreállító műtétet végeztünk az egyik szétválasztott bangladesi sziámi iker, Rabia koponyáján
– mesélte a Blikknek Csókay András, hozzátéve, hogy a szétválasztott ikrek családjával azóta is tartja a kapcsolatot, legutóbb újév alkalmából leveleztek egymással.
A Covishield indiai vakcinákat a helyi Serum Institute of India (Indiai Szérumintézet) elnevezésű gyógyszeripari vállalat gyártja az AstraZeneca licence alapján, havonta nagyjából 50 millió adagot állítanak elő belőle. A BBC brit hírportál klinikai vizsgálatokra hivatkozva azt írta, hogy az oltóanyag 90 százalékos hatékonyságot mutatott másfél adag beadása esetén. Az intézet korábbi közleménye szerint csakúgy, mint más koronavírus elleni oltást, két 0,5 ml-es adagban kell beadni 4–6 hét különbséggel. A szérum nagy előnye, hogy olcsóbb, és tárolására is elegendő a hűtőhideg. A Covishieldet India mellett több másik, elsősorban környező ázsiai ország használná.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
Új nézőpont: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Tornádó csapott le egy olasz településre + videók
A heves széllökések egy tehervonat kocsiját is felborították Olaszországban csütörtökön.
Ezért örül Szerbia, hogy Magyarország veszi át az EU soros elnökségét
A magyar kormány célul tűzte ki, hogy új lendületet adjon a szerb csatlakozási tárgyalásoknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Most minden kiderült a magyar uniós elnökségről
Új nézőpont: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Donáth Anna és Dobrev Klára is Ukrajna támogatása és a szankciók mellett érveltek
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
Új nézőpont: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Tornádó csapott le egy olasz településre + videók
A heves széllökések egy tehervonat kocsiját is felborították Olaszországban csütörtökön.
Ezért örül Szerbia, hogy Magyarország veszi át az EU soros elnökségét
A magyar kormány célul tűzte ki, hogy új lendületet adjon a szerb csatlakozási tárgyalásoknak.