Mint ismert, a férfi egy coloradói bolt, a King Soppers parkolójában kezdett el lövöldözni.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Mint ismert, a férfi egy coloradói bolt, a King Soppers parkolójában kezdett el lövöldözni.
Tíz embert ölt meg, ebből kettőt közvetlenül a bolt előtt, további nyolccal az üzletben végzett. A rendőrségi közleményből az is kiderült, hogy miután a parkolóban meglőtt áldozata a földön fekve küzdött az életéért, az elkövető további lövéseket adott le rá.
Az áldozatok között van Eric Talley 51 éves helyi rendőrtiszt is, aki elsőként ért ki a helyszínre. A hétgyermekes családapa nemrég váltott munkahelyet arra hivatkozva, hogy a családja miatt nem akar a frontvonalban dolgozni.
Az elkövető miután megadta magát a helyszínre érkező rendőröknek, közölte, hogy az anyjával szeretne beszélni. Egyelőre nem tudta megmagyarázni, hogy miért követte el a hidegvérű ámokfutást, testvére azonban elmondta, hogy Ahmad Alissa Szíriában született, családjával hároméves korában költöztek az Egyesült Államokba, és már a középiskola óta problémái voltak, antiszociális viselkedése mellett paranoid tüneteket is mutatott.
Az elmúlt másfél évben a Facebookon sorozatosan arra panaszkodott, hogy
nincs barátnője, és több posztjában is utalt arra, hogy mennyire gyűlöli a korábbi elnököt, Donald Trumpot. Közösségi oldalán továbbá azt is hirdette, hogy mennyire büszke iszlám vallására.
Ahmad Alissa tagja volt a helyi birkózó csapatnak. A Denver Postnak egy forrás elmondta, hogy az elkövető erőszakos ember volt, aki többször fenyegetőzött edzőtársai megölésével is:
„Félelmetes volt a közelében lenni. Végzősként, miután elveszítette az egyik mérkőzését, kiabálni kezdett, hogy mindenkit megöl. Megijedtünk, de senki sem hitt neki.”
Nem sokkal a coloradói gyilkosságok előtt Atlantában egy fegyveres férfi nyolc emberrel végzett. Március 16-án a 21 éves Aaron Long nyolc embert lőtt le három különböző masszázsszalonban, köztük hat ázsiai nőt is. Az elkövető azt mondta, hogy nem faji okból, hanem azért követte el a gyilkosságokat mert szexfüggőséggel küzd.
Kamala Harris unokahúga, Meena Harris egy Twitter-bejegyzésben azt írta:
„Még nem telt el egy hét az atlantai lövöldözés óta. Az erőszakos fehér férfiak jelentik a legnagyobb terrorista fenyegetést hazánk számára.”
Az alelnök unokahúga törölte bejegyzését miután a 21 éves elkövetőről, Ahmad Al Aliwi Alissaáról kiderült, hogy szíriai származású. Meena Harris ezek után kifejtette, hogy miért gondolta azt, hogy a gyilkos fehér bőrű: „Az alapján, hogy élve vették őrizetbe, és hogy Amerikában a tömeges lövöldözések többségénél az elkövető fehér férfi, azt feltételeztem, hogy a tettes fehér bőrű.”
Nem Meena Harris volt az egyetlen, aki így nyilvánult meg. Paul Joseph Watson egy brit konzervatív videóblogger is reagált az ítélkező bejegyzésekre:
„Miután kiderült, hogy az elkövető arab volt, ráadásul az Iszlám Állammal is kapcsolatba hozható, több baloldali újságíró tweetjei törlésére kényszerült, mert hamisan azt állították, hogy a boulderi tömeggyilkos fehér bőrű.”
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Magyar Péter egy kétszínű, hazudozós, agresszív ember
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Eva Mendes elárulta, milyen volt férjét látni Emily Blunttal csókolózni
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
A Fehérvár edzője kirohanása: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.