Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Az adóhivatal tájékoztatta szerdán az Arab Emírségekbe menekült királyt, hogy kivizsgálják legutóbbi banki műveleteit. I. János Károly februárban 4,4 millió eurót utalt az államnak, mellyel rendezni kívánta korábbi adótartozásának második részletét, és nem titkolt célja volt, hogy ezután visszatérhessen hazájába.
A spanyol állam szerdán közölte, hogy a királyt senki sem űzte el Spanyolországból, de akárhol is tartózkodik, kötelessége igazolni a nagy összegű kifizetést, ezért most kivizsgálják, honnan származik a pénz, amit az államnak kifizetett. Az ex-király tavaly nyáron hagyta el Spanyolországot, miután kis híján börtönbe került kenőpénz elfogadása miatt, egy szaúd-arábiai vasúti beruházás kapcsán.
Forrás: LAVANGUARDIA, Tóth Brigitta
A francia rendőrség kommandósai rohamozták meg a lyon-i Saint-Martin d’Ainay bazilikát, miután a misét celebráló papok riasztották őket egy gyanúsan viselkedő muzulmán férfi miatt. A muzulmán férfi a katolikus mise kezdetén az első sorban foglalt helyet és saját vallása szerint hangosan imádkozott. A plébános megkérte a férfit, hogy helyezkedjen el egy távolabb eső padban, hogy a két hangos imádság ne zavarja egymást. A férfi engedelmeskedett, majd távozása előtt, hátizsákkal a hátán az egyik pap szemébe nézve, rezzenéstelen arccal mondta: Allahu akbar.
A mise közben a helyszínre riasztott rendőrség 13 kommandósa vette őrizetbe a muzulmán férfit, akiről – a katolikus templomban tanúsított viselkedése: hangos imája és Allah dicsőítése miatt – a papok azt feltételezték, hogy iszlamista terrortámadást készült végrehajtani.
Forrás: FR.SPUTNIKNEWS
A megreformált gyermekvédelmi jogszabályokat csak egyetlen párt, a szélsőjobboldali Vox nem támogatta, mindenki más igennel voksolt rá a szerdai ülésen.
Az új előírások értelmében a gyerekek 18 helyett 35 éves korukig feljelenthetik majd bántalmazóikat és elegendő lesz egyszer vallomást tenniük a velük történtekről. Emellett az elmúlt hetekben olyan újítások is bekerültek az áprilisban jóváhagyott törvénybe, mint a bevándorló fiatalok meztelenre vetkőztetésének és nemi vizsgálatának tilalma, mellyel eddig a papírral nem rendelkezők életkorának megállapítása volt a cél. Az új szabályok ebben az esetben úgy rendelkeznek, hogy ha egy migráns fiatal nagykorúsága nem állapítható meg egyéb módon, akkor kiskorúnak kell őt tekinteni. Az új gyermekvédelmi törvény most már csak a kongresszus végleges jóváhagyására vár.
Forrás: EUROPAPRESS, Tóth Brigitta
A franciaországi Touraine város LMBTQ aktivistái életveszélyes fenyegetéseket kaptak a közösségi médiában, mivel a homofóbia és transzfóbia elleni Pride rendezvényt a szervezők úgy hirdették meg, mint a „fehérbőrűektől mentes homogén zónát”, amelyen csak a színesbőrű résztvevőket látják szívesen.
A közösségi médiában meghirdetett eseménynél a kommentelők kifogásolták, hogy miközben a szervezők éppen az LMBTQ közösség elleni állítólagos gyűlölet és kirekesztés ellen akarnak tiltakozni, ők maguk lettek a fáklyavivői a gyűlölködő és kirekesztő magatartásnak.
Johan Yager, a touraine-i LMBTQ Központ vezetője egy televíziós interjú során kifejtette, hogy a „fehérmentes homogén zónákra” azért van szükség, mert a Pride felvonulás résztvevői így „felszabadultabban és zavartalanul tudják a testfetisizmussal és az egzotikus megjelenésükkel képviselni követeléseiket”. A tours-i Pride felvonulás szervezői a szombatra meghirdetett rendezvényt törölték, hivatkozva a „szélsőjobboldali, homofób aktivisták fenyegető üzeneteire”.
Kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Marcelo Chello
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Tényleg csípett.
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.
A repülőgépek több mint fele át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben.
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Megmutatjuk, hol verhetik meg Szoboszlaiék a németeket
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Tényleg csípett.
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.
A repülőgépek több mint fele át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.