Nagyot fordul a világ 2050-re, lehet, hogy eljön a Kánaán is
Győzzük kivárni.
Terjed a bűnözés és egyre lepusztultabbá válik a korábban luxusvárosként ismert Milánó. Újabb késeléses esetről számolnak be az olasz napilapok. Az éjszakai életről közismert Colonne di San Lorenzo negyedet évek óta bevándorló kábítószercsempészek uralják. Itt egy 26 éves olasz fiút két magrebi származású bevándorló fogott le, majd több késszúrással sebesített meg. Az újságok beszámolói szerint az esetnek nem voltak előzményei, sem veszekedés, fenyegetés vagy lopási kísérlet nem történt. Váratlanul megközelítették az áldozatot, majd több felszínes késszúrás után távoztak. Feltehetően figyelmeztető céllal történt az agresszió, a kerület félelemben tartása volt a céljuk. A Colonne di San Lorenzo térség immár a züllött város szimbóluma, ahol a bevándorlók zavartalanul kereskedhetnek a kábítószerrel anélkül, hogy bárki kérdőre vonná őket.
Forrás: IlGiornale, Jánosi Dalma
Grönlandi expedíciója közben hétfőn este végzetes balesetet szenvedett és a helyszínen meghalt Dixie Dansercoer közismert belga sarkkutató. Az 58 éves férfi májusban indult két kutatótársával, a kanadai Sébastien Audy-val és a holland Johanna Adriana Simone Mariával grönlandi terepmunkára. Hétfőn este azonban Dansercoer egy gleccserszakadékba zuhant, és bár a mentőosztagok azonnal a csapat segítségére siettek, a nagy távolságok miatt már csak Dansercoer halálának beállta után értek a helyszínre. A kanadai és holland kutatók sértetlenül úszták meg az esetet, de társuk halála és annak körülményei sokkolták őket. A nemzetközi sarkkutató csapat egy 2200 kilométeres expedíció során akart a klímaváltozással kapcsolatban méréseket végezni, tudományos utazásuk 30-35 napig tartott volna. A végzetes baleset a 31. napon történt. A belga miniszterelnök, Alexander De Croo közleményben kondoleált Dansercoer családjának és barátainak.
Társukról a kutatók az expedíció Instagram oldalán emlékeztek meg.
Forrás: BrusselsTimes
Kedden délelőtt egy hatalmas méretű zászlót vontak fel a párizsi Eiffel-torony tetejére. Az impozáns lobogó feliratait nemcsak Párizs lakosai olvashatták el könnyen a város bármely pontjáról, hanem a fővárostól 12 kilométerre fekvő Suresnes településről is megcsodálhatták a meglepő jelenséget a franciák. A média kíváncsi munkatársai kiderítették, a zászlóval már a 2024-es párizsi olimpiára készülnek a nemzetközi játékok kommunikációjával megbízott szervek: a főváros emblematikus épületében rejlő reklámlehetőségeket és azok láthatóságát akarták tesztelni. Sikerrel.
Forrás: Actu.fr
Az ibériai állam a nyolcadik olyan ország Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország után, amely elsőként teszteli az uniós QR-kódokat, melyek lehetővé teszik a gyors és rugalmas közlekedést az unió határain belül. Alfredo González digitális egészségügyi főtitkár közölte: hétfőn landolt Spanyolországban az első 30-40 ember, akik már csak az uniós, elektronikus tanúsítványt mutatták fel a reptéri gyorsellenőrzésnél. Az EU-s vakcinaútlevél ingyenes, segítségével hozzá lehet jutni tulajdonosa oltási adataihoz, PCR- és egyéb teszteredményeihez, valamint gyógyulási igazolásához is. Hétfőn délután Andalúzia, Valencia és Navarra is bejelentette, hogy állampolgárai elkezdhetik letölteni a tanúsítványt. Andalúziában ráadásul a 65 év felettiek, akik nem járatosak a digitális világban, postai úton kapják meg a dokumentumot. Mindenki más bármikor igényelheti azt online, a közösségek saját egészségügyi szolgáltatóinál.
Forrás: ElPais, Tóth Brigitta
Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila
Győzzük kivárni.
Az egyházi vezető elítéli a merényletet.
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A harmadosztályból egy év alatt jutott az élvonalba a legendás Fradi-edző csapata
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Győzzük kivárni.
Az egyházi vezető elítéli a merényletet.
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.