Miközben Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra, a szlovák politikában nincs igazán napirenden az LMBTQ-közösségek helyzetének támogatása. A szlovák fővárosban idén tizenegyedik alkalommal tartottak Pride-felvonulást, ám a koronavírus-járvány miatt a tavalyihoz hasonlóan csak az online térben. A programok közül azonban idén sem maradtak el az LMBTQ-közösséget támogató politikusok felszólalásai. A szivárványos eseményen beszédet mondott az LMBTQ-témák mellett rendszeresen felszólaló Progresívne Slovensko (Progresszív Szlovákia) liberális párt képviselője, Michal Šimečka, Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere, Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, illetve Zuzana Čaputová is.
Nincs politikai napirenden a szlovák LMBTQ-közösség helyzete
Szlovákiában sem a házasság, sem az élettársi kapcsolat nem engedélyezett az azonos neműek között.
Szlovákia első női elnökének 2019-es megválasztása azzal a reménnyel kecsegtette az ország LMBTQ-közösségét, hogy fordulópont következik be a melegek és a transzneműek jogi helyzetében – ez azonban azóta sem következett be.
Szlovákiában egyébként több helyszínen is szerveznek szivárványos felvonulást: a pozsonyi a Pride havában, júliusban zajlott, míg a PRIDE Košicét, vagyis a kassai menetet augusztusban rendezik meg. 2019-ben, a legutóbbi pozsonyi LMBTQ-felvonuláson – amelyet még nem online tartottak meg – összesen mintegy tízezer ember vett részt.
– A szlovák kormányok általában sokszínű pártkoalíciók, ami megakadályozza az LMBTQ-emberek ellen szóló törvények bevezetését az országban, ám ennek a fordítottja is igaz, az életük megkönnyítésére sem születnek jogszabályok
– magyarázta Martin Macko, a pozsonyi Pride-felvonulást szervező Dúhový PRIDE Bratislava testület alelnöke a Magyar Nemzetnek. Az alelnök elmondta: az LMBTQ-közösségnek számos problémája van Szlovákiában, ami abból ered, hogy kevésbé elfogadottabb a helyzetük, mint máshol. A problémák egyikeként említette, hogy az egészségügy nem támogatja a transznemű embereket. Martin Macko hozzátette: az ország LMBTQ-közösségének tagjai közül sokan a szomszédos Csehországba vándorolnak a szlovák szigor elől.
Szlovákia egyike azoknak az európai országoknak, amelyekben sem a házasság, sem az élettársi kapcsolat nem engedélyezett az azonos neműek között.
Az ország nem írta alá azt a levelet sem, amelyben tizenhét európai uniós tagállam az LMBTQ-közösséggel szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen szólított fel, miután bevezették hazánkban a gyermekvédelmi törvényt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDeutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választásnak, mint most
A kormánypártok uniós parlamenti listavezetője Erdélyben járt.
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserél
Az amerikai védelmi tárca korábbi főtanácsadója szerint veszélyben van az ukrán elnök széke.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
A vatikáni múzemok alkalmazottai elégedetlenkednek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a pontos részletek a Békemenetről!
Agyonlőtték a brit miniszterelnököt
Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató
Azahriah óriási üzletbe fogott: kiderült, hogy cipőn kívül milyen más terméket dob még piacra közösen a Tiszával
Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"
Svájcból kapott bókot hazánk, Orbán Viktort is bőszen emlegették
Itt az orosz válasz, egyetlen lépésre a világháború
Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza
Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
A Liverpool kiszállt a versenyből, de az Arsenal még szorongatja a Cityt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDeutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választásnak, mint most
A kormánypártok uniós parlamenti listavezetője Erdélyben járt.
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserél
Az amerikai védelmi tárca korábbi főtanácsadója szerint veszélyben van az ukrán elnök széke.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
A vatikáni múzemok alkalmazottai elégedetlenkednek.