A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük.
Az 5–11 év közötti gyermekek beoltását javasolja az amerikai gyógyszerfelügyelet
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5– 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával – jelentette kedden az amerikai sajtó.
Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5–11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”, jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat.
A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5–11 év közötti gyermekek számára, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében.
A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban.
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója kulcsfontosságúnak nevezte a gyermekek beoltását.
A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen továbbadják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget.
Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy ez nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében
– tette hozzá Fauci.
A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 ezer gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé.
Ezenkívül egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket.
Borítókép: A 2021. októberében készült, a Pfizer multinacionális gyógyszergyár által közreadott kép az 5–11 év közötti gyermekek oltására készített koronavírus elleni oltóanyagról a cég üzemében, a belgiumi Puursben. Fotó: MTI/AP/Pfizer
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: az észtek szerint a NATO-nak Ukrajnában kell kiképezni a katonákat
Kaja Kallas észt kormányfő felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Olasz orvosok akadályozzák az illegális migránsok kitoloncolását
Olaszországban kezd elszabadulni a pokol a migránsok miatt.
A lehetőségek széles tárháza nyílhat meg a magyar kormány előtt Brüsszelben
Bóka János szerint a brüsszeli kettős mérce látványosan szemléltethető, mint egy állatorvosi lovon.
A német külügyminiszter újfent hitet tett Zelenszkij mellett + videó
Az ukrán elnöknek lejárt a mandátuma, de jogköreit nem adja át.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Tombolva menekül Magyar Péter, amikor az Origo a börtönben ült, bűnöző anyós-gazdasági vezetőjéről kérdezi - videó
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Kiderült, hogy mi történt az iráni elnöki helikopter lezuhanása előtti pillanatokban
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Lesújtó jövőkép érkezett Lengyelországból: Donald Tusk miatt nehéz helyzetbe kerülhet Magyarország
Elmondta a szakértő, hogy mennyi esélyük volt a túlélésre a verőcei hajóbaleset áldozatainak
FTC: Sztankovics saját magát és a stábját is kivásárolta a szerződéséből – sajtóhír
Nem igaz, hogy már csak egy embert keres a rendőrség a verőcei tragédia után
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Magyar Péter idegállapotba került –videó
Soha nem voltam ilyen boldog – mondta a verőcei halálos hajóbaleset egyik áldozata a tragédia előtt fél órával + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: az észtek szerint a NATO-nak Ukrajnában kell kiképezni a katonákat
Kaja Kallas észt kormányfő felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Olasz orvosok akadályozzák az illegális migránsok kitoloncolását
Olaszországban kezd elszabadulni a pokol a migránsok miatt.
A lehetőségek széles tárháza nyílhat meg a magyar kormány előtt Brüsszelben
Bóka János szerint a brüsszeli kettős mérce látványosan szemléltethető, mint egy állatorvosi lovon.
A német külügyminiszter újfent hitet tett Zelenszkij mellett + videó
Az ukrán elnöknek lejárt a mandátuma, de jogköreit nem adja át.