Az összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolták. Chansley, aki egyébként Jake Angelinek nevezi magát, szeptemberben bűnösnek vallotta magát hatósági eljárás akadályozásában. Az ügyészség eredetileg négy év és három hónap szabadságvesztést követelt. Elvileg azonban akár húsz év börtönt is kaphatott volna az amerikai törvények értelmében.
Csaknem három és fél év börtönt kapott a Capitoliumban randalírozó „QAnon-sámán”
Három év és öt hónap börtönbüntetésre ítélte szerdán egy washingtoni szövetségi bíróság Jacob Chansleyt, aki azzal híresült el, hogy szarvakkal ékesített medvebőr fejdíszével, vörös, fehér és kék arcfestékkel bemázolt arccal, csupasz felsőtettel, amerikai zászlóval felszerelt lándzsával pózolt a tömegben a Capitoliumban az amerikai törvényhozás január 6-i ostromakor.
A vádhatóság szerint az arizonai férfi az első harminc támadó között volt, akik megrohamozták és behatoltak az amerikai törvényhozás épületébe január 6-án Donald Trump korábbi elnök gyújtó hatású beszéde nyomán. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr.
A 34 éves férfit néhány nappal a történtek után elfogták és azóta vizsgálati őrizetben volt.
A Capitolium ostromával összefüggésben eddig több mint 570 embert vettek őrizetbe, és 650 esetben indult büntetőeljárás az amerikai igazságügyi minisztérium szerint.
Borítókép: Donald J. Trump amerikai elnök támogatói, köztük a „QAnon Shaman” néven ismert Jacob Anthony Angeli Chansley, a szenátus ajtaja előtt állnak, miután betörtek Capitoliumba 2021. január 6-án (Fotó: EPA/Jim Lo Scalzo)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA háború láthatatlan gyilkosai + videó
Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma videófelvételt tett közzé a Szu–34-es vadászrepülő gyilkos csapásáról.
Hatalmas dráma a hídon, dermesztő videón mutatjuk, amint a kamion a mélybe zuhan
Többrendbeli szándékos veszélyeztetéssel vádolják a baleset okozóját.
Több halálos áldozata is van a Texas délkeleti részén pusztító viharoknak + videó
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Lelőttek Franciaországban egy férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Ez a csacsi mindent hall!
„A háborúpárti baloldaliak egy része olyan gyűlöletbeszédet alkalmaz, amely a fizikai erőszak valószínűségét is megnövelheti”
Áll az egész autópálya Budapestről kifelé, sokan menekülnek a pihenőn keresztül
Költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV a szerencsi önkormányzatnál
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Döntött a FIFA: kiderült, hol rendezik a 2027-es női focivébét
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Elszabadul a pokol
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA háború láthatatlan gyilkosai + videó
Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma videófelvételt tett közzé a Szu–34-es vadászrepülő gyilkos csapásáról.
Hatalmas dráma a hídon, dermesztő videón mutatjuk, amint a kamion a mélybe zuhan
Többrendbeli szándékos veszélyeztetéssel vádolják a baleset okozóját.
Több halálos áldozata is van a Texas délkeleti részén pusztító viharoknak + videó
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Lelőttek Franciaországban egy férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.