Az OAG keddi közleménye szerint Blattert csalással, hűtlen kezeléssel, felelőtlen gazdálkodással, továbbá okirat-hamisítással vádolják. Platini ellen csalás és okirat-hamisítás szerepel a vádpontok között, továbbá az, hogy tudomása volt, illetve segédkezett a hűtlen kezelésben és a felelőtlen gazdálkodásban.
Svájcban vádat emeltek Blatter és Platini ellen
A svájci legfőbb ügyészség (OAG) vádat emelt a Nemzetközi (FIFA), valamint az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) korábban elnökként vezető Joseph Blatter, valamint Michel Platini ellen kétmillió svájci frank (681 millió forint) jogellenes kifizetésének megszervezése miatt.
Az ügyészség kiemelte: Platini – aki 1998 és 2002 között FIFA-tanácsadóként tevékenykedett – 2011-ben jogosulatlanul jutott az összeghez, hiszen a munkáját már korábban kifizették.
A kifizetés károsította a FIFA-t és törvénytelenül gazdagította Platinit
– tájékoztatott az OAG.
A 85 éves Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, az ellene folytatott svájci és amerikai vizsgálatok már évek óta tartanak. Blattert korábban hat évre tiltották el minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől; ez októberben lejárt ugyan, de már tavasszal újabb közel hét évvel meghosszabbították.
A 66 esztendős Platini 2007 elején lett az UEFA elnöke, és a Blatter-ügy után még a FIFA elnöki székére is pályázott. Végül azonban visszalépett, mert nemcsak tanú, hanem vádlott is lett, ennek következtében pedig az európai szervezet etikai vizsgálatot indított ellene, majd 2016 elején őt is eltiltották mindenfajta tevékenységtől, ami a labdarúgással kapcsolatos.
Borítókép: a FIFA-elnök Joseph S. Blatter (balra). Fotó: EPA/Walter Bieri
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTotális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Baerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket a súlyos hibákat követtek el Fico testőrei
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
„Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
"Mennem kell" - családja jelentette be a tragikus hírt, elhunyt a magyar újságíró
Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Férfi vízi: másodszor rendeznek FTC–Vasas finálét a bajnokságban
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk