Minden vádpont alól felmentették Päivi Räsänent

A volt finn belügyminisztert homoszexuálisok diszkriminációjával és gyűlöletszítással vádolták meg – olvasható a Mandiner.hu cikkében.

Forrás: Mandiner.hu2022. 03. 30. 15:00
null
FINLAND-POLITICS-RELIGION-HOMOSEXUALITY-TRIAL Fotó: ANTTI AIMO-KOIVISTO
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Päivi Räsänen a finn evangélikus egyház aktív tagjaként még 2019-ben vonta kérdőre a lutheránus egyházat az LMBTQ-rendezvénynek nyújtott támogatásával kapcsolatban, a következő bibliai verset idézve Twitter-bejegyzésében: 

Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén…

A volt belügyminiszternek két másik ügyben is bíróság elé kellett állnia, egy 2004-ben készített írása – arról, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette –  és egy Mit gondolt Jézus a homoszexualitásról? címmel 2018-ban adásba került talk show-ban elhangzott megjegyzései miatt – emlékeztet a Hetek.

A skandináv ország korábbi belügyminiszterét azért citálták bíróság elé, mert Pál apostolt idézve intette meg egyházát a Pride támogatása miatt a Twitteren. Első fokon szerda délben született ítélet az ügyben, melynek értelmében minden vádat ejtettek Räsänen ellen – írja a Mandiner.

Helsinki Kerületi Bíróság: Räsänen a törvényi kereteken belül járt el

Az Yle finn közszolgálati műsorszolgáltató értesülését a Helsinki Kerületi Bíróság sajtóközleménye  is megerősítette. 

A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy Räsänen a szólás- és a vallásszabadság törvényes határain belül beszélt.

A szólásszabadság és a szólásszabadság korlátozásának azonban nyomós társadalmi oka van – olvasható a közleményben. Majd azzal folytatták, hogy 

a szexuális kisebbségekhez tartozó személyek joga és a szexuális kisebbségek méltósága és egyenlősége lehet ilyen indok.

A bíróság azonban úgy véli, hogy Räsänen a törvényi kereteken belül járt el.

„Ezt az ítéletet várták”

A Hetek arra is kitért írásában, hogy Päivi Räsänen képviselő és Juhana Pohjola püspök sajtótájékoztatót tartott az ítélet kihirdetését követően. Ebből kiderült, hogy megkönnyebbültek a döntés után. A volt miniszter megköszönte a támogatást, amelyet kapott. Hozzátette: ezt az ítéletet várták.

Megtiszteltetés, hogy megvédhettük a szólás- és a vallásszabadságot. Remélem, hogy senki másnak nem kell ilyen folyamaton keresztülmennie a jövőben

– mondta a finn képviselő.

Räsänent megkérdezték arról is, hogy a jövőben idéz-e még a Bibliából. 

Persze– válaszolta. Majd azzal folytatta:

Remélem, mindannyian megtesszük ezt. Keresse meg a Bibliát a könyvespolcain, olvassa el, és olvassa el a maga kontextusában.

A főügyész valószínűleg fellebbezni fog

A Mandiner.hu szerint Helsinkiben a CNE riporterét, Danielle Miettinent felhívta Raija Toiviainen főügyész, akit meglepett az ítélet. Azt kívánta, bárcsak a bíróság jobban mérlegelte volna a szólásszabadság és a diszkrimináció viszonyát. Tanulmányozni fogja az ítéletet, majd eldönti, hogy fellebbez-e az ügyben egy magasabb bíróságon. 

Valószínűleg megteszem

– idézte Toiviainen nyilatkozatát a Hetek.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Päivi Räsänen (Forrás: Facebook.com)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.