Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is segíti a világszintű védekezést a koronavírus ellen

A háború miatt egyre kevesebb szó esik róla, de sajnos a világjárvány elleni küzdelem még nem ért véget.

Forrás: MTI, Facebook/Szijjártó Péter2022. 03. 10. 8:43
SZIJJÁRTÓ Péter
Érd, 2022. március 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az AVL Hungary Kft. új jármûcsarnokának és második irodaépületének alapkõletételén Érden 2022. március 7-én. A 2018-ban bejelentett 12,5 milliárd forintos beruházás 350 új munkahelyet teremt. Az állam mintegy hárommilliárd forinttal támogatta a projektet, amelynek most kezdõdik meg a második üteme. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háború miatt egyre kevesebb szó esik róla, de sajnos a világjárvány elleni küzdelem még nem ért véget, sőt oltóanyagok hiányában jelenleg is sok ország folytat nehéz küzdelmet a koronavírus ellen – írta Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Úgy fogalmazott: tudjuk, hogy az átoltottsági szint globális növelésével folyamatosan csökkenteni tudjuk az újabb variánsok kialakulásának esélyét, ezért vakcinaadományokkal segítjük a nehéz helyzetben lévő országokat. Hozzátette: súlyos kihívások egész sorával állunk szemben jelenleg is.

Magyarország továbbra is segíti a világszintű védekezést: eddig 18 országnak 4,7 millió adag vakcinával segítettünk.

Hazánk 523 ezer adag AstraZeneca oltóanyagot adományoz Kambodzsának csütörtökön. Magyarország átlépte az egymilliós határt a délkelet-ázsiai országnak adományozott oltóanyagok tekintetében – adta hírül Szijjártó Péter.

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.