Helyesnek tartják az erdélyi, a határon túli magyarok az utóbbi bő évtized nemzetpolitikáját, ezt igazolják vissza a külhoniak szavazatai – nyilatkozta megkeresésünkre Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Mint elmondta, Erdélyben huszonnégy százalékkal emelkedett a levélszavazatok száma a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, nőtt azoknak a száma is, akik a konzulátusokon éltek a szavazati jogukkal, oda kérték a szavazólapot.
Kelemen Hunor: Erdélyi igen a nemzetpolitikára
A Fidesz–KDNP közel kilencvennégy százalékos külhoni támogatottságot szerzett a választásokon.
– Ez azt jelenti, hogy az érdeklődés növekedett a magyarországi megméretéssel kapcsolatban, amit egy jó jelnek tartok. A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok a szavazatukkal véleményt mondhattak arról, hogy milyen kapcsolatot ápolt és épített a magyar kormány a határon túli közösségekkel – fogalmazott az RMDSZ vezetője.
Kelemen Hunor szerint a Fidesz–KDNP közel kilencvennégy százalékos külhoni támogatottsága megerősíti azt, hogy az elmúlt bő évtizedben végbement nemzetpolitikai fordulatot, paradigmaváltást a határon túli magyarok helyesnek tartják.
– Ezen belül az olyan típusú elemekre gondolok, amelyek nem írhatók le pénzzel: a kettős állampolgárság lehetősége, a szolidaritás, az összetartozás érzése. Ezek inkább az érzelmekhez kötődnek, a szívhez szólnak. Valószínűleg ezt nem értette és ezt nem érti a magyar ellenzék – mondta az RMDSZ-elnök.
Hozzátette: a kétharmados győzelem fontos, hiszen nehéz időszakban ad nagy legitimitást, amikor egy megváltozott európai és globális politikai környezetben kell dolgoznia a magyar kormánynak.
A magyar–román államközi viszony alakulására vonatkozó kérdésünkre Kelemen Hunor úgy vélte, a kétoldalú kapcsolatok dinamikáját befolyásolják a választási kampányok.
Ilyenkor a partnerek inkább megvárják a megméretés végét. Az utóbbi időben stagnálás volt a magyar–román viszonyban, de szerintem ebből az állapotból el fogunk mozdulni
– hangsúlyozta a politikus. Elmondta: jó esélyt lát arra, hogy miután megalakul az új magyar kormány, újabb lendületet lehet adni a kétoldalú kapcsolatoknak. – Ez általában is mindkét fél számára hasznos, de most különösen az, hiszen a szomszédunkban háború van, és a következő években minden meg fog változni körülöttünk – fogalmazott Kelemen Hunor.
Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMenczer Tamás: egyik kérdéskör: sorkatonaság, másik kérdéskör: atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, de katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Gál Kinga: Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
Még el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Az Egyesült Királyság importálja a bűnözést
A brit lakosság többsége úgy gondolja, hogy a migráció összefügg a bűnözés növekedésével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk