Régiségek hamis igazolása miatt őrizetbe vették a Louvre volt vezetőjét

Vádat emeltek a Louvre volt elnök-igazgatója, Jean-Luc Martinez ellen műkincsekkel való csalás gyanúja miatt – értesült az AFP igazságügyi forrásból.

Forrás: MTI2022. 05. 26. 14:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martinezt, aki 2013-tól 2021-ig állt a világ leglátogatottabb múzeumának élén, két jeles francia egyiptológussal együtt hétfőn vették őrizetbe a kulturális javak csempészete ellen küzdő központi hivatal (OCBC) helyiségeiben – mondta el az ügyet ismerő, de meg nem nevezett forrás.

A két régészt elengedték, a Louvre volt elnök-igazgatója ellen azonban vádat emeltek bűnszövetségben elkövetett csalásban és bűncselekményből származó javak tisztára mosásában való bűnrészesség címén.

A témáról elsőként író francia hetilap, a Le Canard enchainé közölte: a nyomozók gyanúja szerint

Martinez szemet hunyhatott afölött, hogy hamis papírokkal igazolták a Louvre abu-dzabi fiókintézménye számára 2016-ban több tíz millió euró értékben vásárolt egyiptomi régiségek – köztük Tutanhamon fáraó rózsaszín gránitsztéléje – eredetét.

Jean-Luc Martinez jelenleg az örökségvédelem területén folytatott nemzetközi együttműködésért felelős nagykövet. Az ügyről további részletek egyelőre nem ismertek.

Borítókép: A Louvre épülete (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.