XVI. Benedek pápa hatvanhat könyv szerzője, három enciklikát és négy apostoli buzdítást adott ki. Gazdag munkásságának elemzése, feltárása – többek között a nagy tanítványi köre révén – már életében megindult. Ugyanakkor e szellemi hagyaték nemcsak a kutatóknak ad hosszú időre munkát és muníciót, hanem a híveknek is. Közérthető stílusának köszönhetően minden nyitott szívű ember számára hozzáférhető a tanítása – emelte ki Jancsó András azzal kapcsolatban, milyen örökséget hagy maga után az elhunyt emeritus pápa.
„Minden nyitott szívű embert elérhet XVI. Benedek tanítása”
XVI. Benedek pápa nagy szellemi hagyatéka nemcsak a kutatóknak ad hosszú időre munkát, hanem a híveknek is – nyilatkozta lapunknak adott interjúban az elhunyt egyházfő életművéről Jancsó András, Joseph Ratzinger politikai gondolkodásának kutatója, az NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa és az MCC PhD-program résztvevője.
A kutató megemlítette, hogy Joseph Ratzingert a sajtó és a közbeszéd hajlamos radikális szélsőségek mentén értelmezni: a II. vatikáni zsinat kapcsán nemegyszer progresszívnek, liberálisnak nevezték, míg a Hittani Kongregáció prefektusaként, majd pápaként többször konzervatívnak bélyegezték. – Hagyatéka azonban sokkal inkább – ahogy egyik kötetének címe is hirdeti – a közép újrafelfedezésére ad lehetőséget – fogalmazott Jancsó András.
Elmélyült kutatói karaktere visszatükröződik munkásságából. A hit és az értelem természetes kapcsolata központi helyet foglalt el a gondolkodásában.
Már az 1968-ban megjelent, nemzetközi ismertséget hozó, Bevezetés a keresztény hit világába című teológiai művében a hit észszerűsége mellett érvelt. E téma – hit és értelem viszonya – visszatérő eleme a gondolkodásának, ami a nem hívők számára is érdekessé teheti az írásait – részletezte Jancsó András. Hozzáfűzte, a hit és a ráció mellett a szeretet is központi kategória Ratzinger gondolkodásában, így nem meglepő, hogy pápaként az első enciklikáját a keresztény szeretetről írta.
A kutató továbbá fontosnak tartotta kiemelni Ratzinger politikáról való gondolkodását is. Kitért rá, hogy a korábbi egyházfő állam és egyház kapcsolatát vizsgáló munkái a katolikus politikai gondolkodás történetének jelentős állomásai. – Ratzinger annak felismerését sürgette, hogy még a szabadelvű, szekuláris állam fennállásának is előfeltétele egy keresztény ihletettségű értékkatalógus. Mindezeket pedig a hiteles, hitvalló kereszténység tudja biztosítani az államnak – magyarázta Jancsó András.
XVI. Benedek valóban mindössze a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról. Ugyanakkor már 2010-ben, A világ világossága című könyvben kifejtette, hogy ha egy pápa fizikailag vagy pszichésen nincs már olyan állapotban, hogy el tudja látni a hivatalát, akkor joga, sőt bizonyos esetekben kötelessége is, hogy visszalépjen a tisztségétől.
A Peter Seewald újságíróval folytatott 2016-os Utolsó beszélgetésekből pedig kiderül, hogy milyen hosszú és mély volt az a folyamat – a döntés újra és újra megfontolásával, átimádkozásával –, ami végül 2013-as lemondásához vezetett – fejtette ki a kutató, mit gondol arról, hogy XVI. Benedek visszavonult a pápai tisztségből.
Arra a kérdésünkre, hogy XVI. Benedek pápa temetésével az egyház normalizálja-e a nyugalmazott pápa helyzetét, és precedenst teremthet-e az egykori egyházfő lemondása az utódai számára, Jancsó András úgy válaszolt: XVI. Benedek pápa lemondása valóban sok tekintetben új helyzetet teremtett a modern egyházban.
Hozzátette: érdemes azonban látni, hogy a pápa lemondásáról a hatályos egyházjogban is találunk szabályokat, sőt ismeretes, hogy XVI. Benedeket megelőzően több elődje is megfogalmazott úgynevezett feltételes lemondást. – A nyugalmazott pápa helyzetére vonatkozó részletes szabályozás még várat magára, ennek megalkotása valóban felgyorsulhat a következő években. Erre precedenst jelenthet a nyugalmazott püspökök helyzete, ugyanis a II. vatikáni zsinatig a püspökök visszavonulása is ismeretlen volt és hasonló vitákat eredményezett, mint az emeritus pápa helyzete. Erre már emeritus pápaként maga XVI. Benedek is felhívta a figyelmet – jelezte Jancsó András.
További Külföld híreink
Borítókép: Apácák olvassák a L’Osservatore Romano vatikáni napilapot XVI. Benedek nyugalmazott pápa temetési szertartásán a vatikáni Szent Péter téren 2023. január 5-én (Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezStrasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Fontos dologra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor
Elszabadul a pokol
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Kiderült, ki vezeti a Fradit az Újpest ellen
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezStrasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.