Életfogytiglani börtönbüntetést kapott négy férfi Svédországban egy volt PKK-tag meggyilkolásáért

Egy svéd bíróság hétfőn életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt négy férfit, mert részt vettek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törökországi terrorszervezet egy feltételezett volt tagjának meggyilkolásában.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 05. 22. 18:11
Washington,€,October,13:,Turkish,Nationals,Rally,In,Front,Of
1531149233 Fotó: Rena Schild Forrás: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság szerint a vádlottak kivégezésszerű módon ölték meg fegyvertelen és gyanútlan áldozatukat. Az elítéltek közül hármat örökre kiutasítanak Svédországból. Az ügy két másik vádlottját felmentették. Mind a hatan tagadták, hogy részt vettek volna a bűncselekményben.

A 47 éves áldozatot – aki a svéd média szerint a török kormánnyal és a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) is kapcsolatban állt – 2021 novemberében lőtték le Huddinge egyik lakóövezetében.

Az Aftonbladet című svéd napilap az ügy koronatanújának vallomására hivatkozva azt írta: az áldozat kiszállt a PKK-ból, majd a török állam felbérelte, hogy más kurdokkal végezzen Svédországban. Miután a bérgyilkosságok kudarcba fulladtak, a 2015 óta Svédországban élő török állampolgárral egy halálosztag végzett.

A bíróság azonban hangsúlyozta, hogy a gyilkosság egyértelmű indítékát nem lehetett megállapítani. Törökország blokkolja Svédország NATO-csatlakozását arra hivatkozva, hogy terroristáknak nyújt menedéket területén.

A Kurdisztáni Munkáspártot, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést a török kormány ellen, Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.