A Wagner lázadása nem otthon, hanem Afrikában fájhat igazán Moszkvának

Szakértők szerint az orosz elnök nem küldheti a hadsereget Afrikába, így a Wagner zsoldoscsoport egyelőre a kontinensen maradhat.

Magyar Nemzet
2023. 06. 28. 5:25
Orosz fegyveresek a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában biztosítják a 2020-as választásokat. (Fotó: AFP / Alexis Huguet)
Orosz fegyveresek a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában biztosítják a 2020-as választásokat. (Fotó: AFP / Alexis Huguet)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A műveletek folytatódnak” – fogalmazott az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov a Wagner félkatonai csoport afrikai és közel-keleti tevékenységével kapcsolatban. Ugyanakkor szakértők szerint a hétvégén a Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér által indított orosz vezetés elleni, bukott lázadása miatt Moszkvának a Wagneren keresztül kiterjesztett szíriai és afrikai befolyásának fenntartása megkérdőjeleződhet.

A folytatás szempontjából nem a politikai akarat a kérdéses, hanem az, hogy a távoli műveleteket hogyan fogják működtetni vagy újjászervezni. A természeti erőforrások kiaknázása és a Nyugattal szemben szkeptikus vagy ellenséges hatalmak támogatása – például Maliban, Líbiában, Mozambikban, Szudánban és a Közép-afrikai Köztársaságban – ugyanis kifizetődő Moszkvának.

Noha Szergej Lavrov arról beszélt, a műveletek Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban is folytatódnak, a Kyiv Post, angol nyelvű ukrán lap Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute amerikai agytröszt munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a Wagner lázadásának „legnagyobb hatása a Közel-Keleten és Afrikában érezhető majd”.

Vajon a Wagner afrikai befolyását a korábbi dinamika mentén engedné tovább a Kreml úgy, hogy Prigozsin és a Wagner Belaruszban székel?

– tette fel a kérdést a szakértő. Hozzáfűzte: mindez egyelőre rejtély, és az orosz hatóságokon múlik az, hogy az afrikai történéseket mennyire akarják leválasztani a fronton és Oroszországban történtekről.

Az AFP hírügynökségnek nyilatkozva Michael Shurkin, a 14 North nevű, Afrikára összpontosító tanácsadó cég programigazgatója szerint „Oroszország úgy gondolhatja, hogy amit a Wagner Afrikában tesz, azt érdemes folytatni, mert az orosz érdekeket is szolgálja”.

A Wagner noha önállóan tevékenykedett, de nagy mértekben függött az orosz védelmi minisztériumtól, leginkább a felszereléseket, fegyvereket és utánpótlásokat illetően – emiatt panaszkodott Prigozsin is.

Hacsak nem lesz együttműködés az orosz védelmi minisztériummal, nem tudom, hogy a csoport hogyan folytathatja az afrikai tevékenységét

– mondta Pauline Bax, az International Crisis Group Afrika-programjának igazgatóhelyettese. Hozzátette: „Putyin azonban nem küldhet orosz katonákat a Wagner helyére, így nem látható, hogy a csoport azonnal kivonulna a kontinensről”.

A félkatonai szervezetek a nagyhatalmak számára rendkívül fontosak, hiszen ezek révén az egyes államok olyan „kockázatos” műveleteket is végrehajthatnak, amelyeket bukásuk vagy napvilágra kerülésük esetén is letagadhatnak, hiszen azt papíron nem állami jóváhagyással tették. 

A zsoldoshadseregek kihasználva a joghézagokat olyan országokban is képviselhetik egy-egy állam érdekét – területeket elfoglalva, természeti erőforrásokat kisajátítva, fegyverkereskedelmet folytatva, különböző rezsimeket irányítva – úgy, hogy az „anyaország érintetlen marad”.

Amíg főképp Közép-Afrikában az orosz Wagner-csoport tevékenykedik, addig a fekete kontinens más pontjain a kínai magán biztonsági vállalatok (PSC-k), mint például a Frontier Service Group van jelen, amely a logisztikai és a légi közlekedés biztosításáért felelős. Moszkvával ellentétben Peking ezeket a szervezeteket arra használja, hogy megvédje és felügyelje afrikai beruházásait. A leghíresebb és legnagyobb amerikai magánhadsereg, a Blackwater néven híressé vált Constellis-csoport: például Irakban és Afganisztánban védte a washingtoni érdekeket, de ők szolgáltatják az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) munkatársainak a védelmét az afrikai műveletekben is.

Borítókép: Orosz fegyveresek garantálják a biztonságot a Közép-afrikai Köztársaság 2020-as választása során a fővárosban, Banguiban (Fotó: AFP/Alexis Huguet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.