„Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország elérje katonai céljait”

„Hivatalomat és befolyásomat arra használom, hogy javítsam európai kapcsolatainkat” – fogalmazott Novák Katalin magyar államfő az NZZ napilapnak adott interjújában. A svájci lapnak a magyar köztársasági elnök beszélt az Oroszország elleni szankciókról, hazánk energetikai helyzetéről, a Nyugat-Balkán európai integrációjának fontosságáról, az Ukrajnában élő magyar kisebbségek helyzetéről és a köztársasági elnökként betöltött szerepéről is.

Magyar Nemzet
Forrás: Neue Zürcher Zeitung2023. 06. 08. 9:27
Novák Katalin köztársasági elnök, 2023.06.05-én. (Fotó: Novák Katalin / Facebook)
Novák Katalin köztársasági elnök, 2023.06.05-én. (Fotó: Novák Katalin / Facebook) Fotó: Donat Kekesi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A büntetőintézkedések komoly gazdasági károkat kívántak okozni Oroszországban anélkül, hogy Nyugat-Európa fejlődését akadályoznák. A szankcióknak van hatása ugyan, de nekünk azok jobban fájnak, mint Oroszországnak. Ennek nem szabad így lennie. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk erre, ahelyett, hogy csak Oroszország megbüntetésére koncentrálnánk” – hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) svájci lapban csütörtökön megjelent interjújában.

Kifejtette, a szankciók következménye a magas európai infláció, és emiatt különböző alternatívákat is meg kell vizsgálni gazdaságaink életképességének megtartása érdekében.

Azt is támogatom, hogy a lehető legnagyobb mértékben függetlenedjünk az orosz gáztól és olajtól. De ehhez idő kell

– vélekedett.

A köztársasági elnök az Oroszország ellen kivetett szankcióról elmondta, hogy azok „egyensúlyt kívánnak az ész és az érzések között”. Szerinte azok működését – akárcsak hazánk teszi – racionálisan kellene értékelni, és meg kellene vizsgálni, hogy az Európai Unió által eddig kivetett tíz szankciós csomag közül melyiket lehet érdemes megerősíteni és melyiket nem.

Hozzátette, hogy az alternatíva megtalálása sem mindig könnyű, példaként hozta a Paks II. beruházást, ahol a Roszatom mellett nehéz vetélytársra lelni, ugyanis több nyugat-európai vállalat kivonult az atomenergetikai piacról – noha mint rámutatott, a beruházásban így is van francia és amerikai partner is. Elmondta, hogy Magyarország szempontjából a történelmi tényeket sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az, hogy 1989 előttig hazánk a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozott, egyúttal meghatározta az energiaellátást is.

 

A Nyugat-Balkán stabilitása Európai érdek

Természetesen jelenleg elsősorban Ukrajnára figyelünk. De a Nyugat-Balkán stabilitása központi szerepet játszik Európa stabilitásában, ezért nem szabad megfeledkeznünk erről a régióról sem, és fel kell gyorsítanunk ezen országok uniós csatlakozását

– fogalmazott Novák Katalin, utalva a koszovói helyzetre, amely gyors eszkalációja sem kizárt. Aggodalmát és reményét fejezte ki, hogy a felfokozott helyzet gyorsan lenyugszik a békesség érdekében. Hozzátette: ha nem üzenjük a Nyugat-Balkánnak azt, hogy az EU-ban akarjuk őket, akkor az emberek elveszítik hitüket az unió stabilitásában.

A magyar államfő a nyugat-európai „bővítési fáradtságra” is felhívta a figyelmet, vagyis arra, hogy néhány tagállam sokáig nem kívánt új tagokat felvenni. Ám az EU a közelmúltban tagjelölt státust adott Ukrajnának és Moldovának, és ez Novák Katalin szerint azt mutatja, hogy „van előrelépés, ha van politikai akarat”.

Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a nyugat-balkáni országoknak meg kellene várniuk az új jelöltek felzárkózását, ugyanis Ukrajnának és Moldovának még nagyon hosszú utat kell megtennie.

Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Albánia jelenleg az Európai Unió nyugat-balkáni tagjelölti országai, amelyek már megkezdték a tárgyalásokat, és így az uniós jogszabályok nemzeti jogba való integrálásának folyamatát.

 

Ukrajna és a kisebbségi törvény

Ukrajna európai uniós csatlakozása kapcsán a magyar államfő kiemelte, hogy „Kárpátalján a háború előtt mintegy 150 ezer fős magyar közösség élt, ám Ukrajna olyan új törvényeket vezetett be, amelyek sértik a kisebbségi jogokat” – utalt a nyelvhasználat szigorítására és a magyar oktatási intézmények bezárására. Aláhúzta: ez egy visszalépés, mert ezek a jogok Európában rendkívül hangsúlyosak.

Hozzátette: „Az első pillanattól kezdve elítéltem az orosz agressziót. Egész Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett, ez kristálytiszta.”

Oroszországnak nem szabad elérnie katonai céljait, azt nem engedhetjük meg

– fogalmazott az államfő.

Hozzátette: azt senki sem tudja, hogy hogyan kezdődhetnek majd meg a béketárgyalások, és az hogyan vezethet majd egy fenntartható igazságos békéhez. A lap kérdésére leszögezte, hogy „a katonai segítség tovább táplálja a háborút, míg a támadófegyverek eszkalációhoz vezethetnek”.

 

Meg kell ismertetni a magyar álláspontot

Az Európai Unióból és Washingtonból érkező, magyar kormányt érintő kritikákról elmondta, hogy azok sokszor a „körülmények értékeléséről szólnak”, és éppen ezért pontosabban el kellene magyarázni a magyar álláspontot és kontextust más országoknak. Példaként hozta az unió jogállamisági kritikáját, amely „évek óta tart, és folyamatosan új kritériumok elé állítanak bennünket, ahogy megfeleltünk a régieknek. Tehát soha nincs előrelépés. Ez pedig sérti Magyarország szuverenitását” – utalt az uniós források elvesztésének veszélyére.

Novák Katalin elmondta, hogy szeretné a jövőben jobban elmagyarázni a külföldi partnereknek hazánk álláspontját és életmódját, kompromisszumokat keresve. 

Hivatalomat és befolyásomat arra használom, hogy javítsam európai kapcsolatainkat. Hiszek az egyenrangú európai együttműködésben, még akkor is, ha az intézmények néha rossz irányba haladnak

– mondta az államfő.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök (Forrás: Facebook/Novák Katalin)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.