Magyarország meghosszabbítja együttműködését az ENSZ Gyermekalapjával

Szijjártó Péter közlése szerint javítani kell az ukrajnai háború legfőbb áldozatai, a gyermekek helyzetén.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI, Facebook2023. 07. 17. 19:44
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter az UNICEF ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélése után közölte, hogy a harcokban a gyerekek szenvednek leginkább, pillanatok alatt megsemmisül a jövőjük, elveszítik a szüleiket, a hazájukat, rommá lövik az országukat.

Egyszerűen az ukrajnai gyermekek jövőjének alapvető kérdései válnak teljesen bizonytalanná, ezért a gyermekeket kell a leginkább segíteni, én azt gondolom

– fogalmazott, és aláhúzta, hogy minél tovább tart a háború, annál több gyerek válik annak áldozatává.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért is kötött tavaly Magyarország az UNICEF-fel megállapodást, amelynek keretében minden létező támogatást megadnak a szomszédos Ukrajnából érkező menekült kiskorúaknak, hogy hozzáférjenek az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, illetve ezáltal valamiféle esélyük legyen a jövőben. Rámutatott, hogy például hazánkban mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott be ukrajnai gyerekeket.

„Ma egy évvel meghosszabbítjuk a megállapodást, amelynek értelmében az UNICEF és Magyarország együttműködik azon szakmai programok végrehajtásában, amelyek segítenek a gyermekeknek abban, hogy megmaradjon a reményük egy versenyképes, békés, nyugodt jövőre nézve” – mondta. A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy ezen együttműködés nem tavaly kezdődött, hanem nyolc éve, amikor az ENSZ Gyermekalapja Magyarországra költöztette globális szolgáltatóközpontját, ahol mára már 400 ember dolgozik, és tárgyalni fognak az újabb bővítés lehetőségéről. „A gyermekek védelme nagyon fontos feladat, mondhatnám, hogy az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb feladat, s az UNICEF és Magyarország közötti együttműködés szoros marad” – összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.