Az Iszlám Állam megerősítette a Telegramon, hogy meghalt korábbi vezetője, Abu Husszein al-Husszeini al-Kurajsi – adta hírül az MTI. A terrorszervezet állítása szerint néhai vezérük a szíriai Idlíb tartományban, a Nagy-szíriai Felszabadítási Szervezettel (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) vívott közvetlen harcokban esett el. Idlíb az utolsó olyan tartomány Szíriában, amelyet még nem szabadítottak fel a kormányerők (vagy ellenőriznek a törökök), a területet különböző milíciák, köztük az egykor az al-Kaida szíriai ágaként számontartott Hajat Tahrír as-Sám uralja.
A dzsihadisták négy vezetője közül három is itt húzta meg magát, mielőtt utolérte őket végzetük.
Az Iszlám Állam szerint a rivális szervezet megpróbálta elfogni vezérüket, azonban halála időpontjáról nem közöltek részleteket. Hogy a terrorvezér halott, azt Recep Tayyip Erdogan török elnök már áprilisban bejelentette, ám ő akkor arról beszélt, hogy „Törökország semlegesítette” egy szíriai bevetés során. A terrorszervezet verziója tehát annyiban eltér, hogy szerintük a HTS állt az akció mögött, melyet viszont a törökök meghosszabbított kezének neveztek.
Az Iszlám Állam fejének lenni mindenesetre nem életbiztosítás:
Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet első „kalifája” és leghírhedtebb vezetője még hat évig „uralkodott” mire az amerikaiak levadászták. Utódja több mint két évig húzta, mielőtt 2022 februárjában megölték, az ő örököse már egy évig sem, novemberben végeztek vele. A következő volt a sorban Abu Husszein al-Husszeini al-Kurajsi, aki áprilisra már halott is volt.
A szervezet egyúttal bejelentette, hogy megvan az Iszlám Állam új vezére: Abu Hafsz al-Hasimi al-Kurajsi. Ahogy arra az MTI is emlékeztetett, személyéről szinte semmit nem tudni, a terrorszervezet egyetlen hangfelvételét sem tette közzé.
Már csak azért sem, mert a fenti nem az eredeti neve. Az Iszlám Állam történetében fontos volt, hogy vezetői Mohamed leszármazottainak vallották magukat, ezzel is igazolva, hogy ők az iszlám valódi képviselői, a hiteles „kalifák”. A próféta a Kurajsi törzs tagja volt, így a névben az al-Kurajsi azt jelenti, hogy az új vezér is Mohamed vérvonalához tartozik. Ennek igazságát persze nehéz bizonyítani, az egyik korábbi vezetőről még azt is híresztelték, hogy valójában türkmén származású.
A terrorszervezet vezetése már egyébként is csak jelképes feladat. Abu Bakr al-Bagdadi óta a többiek alig hallattak magukról, szinte sosem tettek közzé üzeneteket. Ettől függetlenül a dzsihadistákat korai temetni. Ahogyan arról az MTI is hírt adott, nemrégiben az Iszlám Állam vállalta magára a szíriai főváros közelében lévő síita szentély ellen előző nap elkövetett pokolgépest támadást.A merényletben hatan életüket vesztették és negyvenhatan megsebesültek.
Borítókép: Katona strázsál a ház előtt, ahol az Iszlám Állam előző vezetőjével végeztek. (Fotó: Bakr Alkasem/AFP)