Oroszország legnagyobb bankja is beszáll a gyorsvasút finanszírozásába

Ha megépül a vasút, négy óra helyett már csak 2 óra 15 perc lesz az út Moszkva és Szentpétervár között.

Magyar Nemzet
2023. 08. 25. 17:56
Fotó: Fotó: Pixabay
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország vezető bankja beszáll a nagysebességű vasúti projektbe, hiszen a Sber kész beszállni a szupervasút finanszírozásába. A 650 kilométeresre tervezett útvonal a múlt héten kapta meg Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyását.

Korábban már több nagy pénzintézet is bejelentette, hogy beszáll a projekt finanszírozásába és kivitelezésébe, ami összesen elérheti az 1700 milliárd rubelt is. 

Nem valószínű, hogy a Sber az utolsó nagybefektető, a projekt ugyanis Kína érdeklődését is felkeltette, és szívesen beszállnának, mert jó üzleti lehetőségnek tekintik, de a tárgyalások még az elején járnak.

Lapunk is írt róla, hogy az elnöki nyilatkozatot követően az orosz közlekedési minisztérium közleményt adott ki, amely szerint a tárca már dolgozik a Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal projektjének megvalósításán. A tájékoztatás szerint munkacsoport alakul a szövetségi végrehajtó hatalom szervei, valamint a régiók szervezetei és képviselői részvételével.

A Putyin által felvázolt elképzelés szerint a menetidő az orosz fővárostól Tverig 39 percre, Velikij Novgorodtól Szentpétervárig 29 percre, Moszkvától a Fekete-tenger partján, az orosz–grúz határ közelében található Adlerig pedig 10 órára csökken majd. Moszkvától Szentpétervárig így a mostani négyórás út helyett 2 óra 15 percre csökken az út.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.