Oroszország egyik vezető külpolitikai szakértője szerint a harmadik világháború már folyamatban van. Fjodor Lukjanov a harmadik világháborúval kapcsolatban tett állítását arra alapozta, hogy a véleménye szerint az utóbbi években elkezdett felbomlani a korábban kialakult nemzetközi rend, ennek eredményeként pedig jelenleg nem áll rendelkezésre egy működő mechanizmus a kialakuló konfliktusok megoldására.
Külpolitikai szakértő: Már zajlik a harmadik világháború
Oroszország egyik vezető külpolitikai szakértője szerint a harmadik világháború már folyamatban van.
Az utóbbi időben a világ azon kaphatja magát, hogy a régi, korábban befagyott konfliktusok újra fellángolnak. Ezen konfliktusok sorozata gyakorlatilag az új világháborút jelentik, amely úgy tűnik, nagyban különbözik a 20. század két globális konfliktusától
– mondta Lukjanov, erre pedig példaként megemlítette az orosz–ukrán háborút, és a közel-keleti eseményeket, amelyek folyamatosan eszkalálódnak.
A szakértő szerint ezen erőszakos konfliktusok láncolata az egész világot érintik, ezért kijelenthető, hogy a harmadik világháború már folyamatban van.
A legtöbbünk azt várja, hogy az újabb világháború ugyanúgy kezdődik majd, mint a második világháború. De ilyen háborúkra valószínűleg már nem kerül sor, hiszen ott vannak a nukleáris fegyverek, amelyek sokakat visszatartanak attól, hogy globális konfliktust kezdeményezzenek
– mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy a korábban kialakult nemzetközi rend összeomlóban van.
A Közel-Keleten már korábban is kitörtek háborúk, de a Szovjetunió és az USA beavatkozott, és lezárta őket a következő konfliktus kialakulásáig. Most pedig még egy ideiglenes rendezési mechanizmust sem látni
– mondta Lukjanov, megjegyezve, hogy a Hamász palesztin militánscsoport a jelek szerint a megfelelő pillanatot választotta ki az Izrael elleni támadásra, mivel az országban már több mint egy éve állandó belső káosz uralkodik.
Borítókép: Izraeli tartalékos katonák a dél-izraeli Beér-Seva közelében fekvő táborukban (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Már most is fokozott regionális leállások vannak az áramszolgáltatásban.
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Elképesztő írásokra bukkantak Robert Fico merénylőjének csoportjától.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
A Fradi is bejelentette Sztankovics távozását, már a derbin sem ő irányít
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Elszabadul a pokol
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Már most is fokozott regionális leállások vannak az áramszolgáltatásban.
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Elképesztő írásokra bukkantak Robert Fico merénylőjének csoportjától.