Egyre több nagy amerikai vállalat vezetője követeli a Harvard Egyetemtől, hogy hozza nyilvánosságra azon hallgatók névsorát, akik aláírták azt a levelet, amiben kizárólag Izraelt teszik felelőssé a Hamász októberi terrortámadásáért
Az amerikai diákok a jövőjüket kockáztatják az Izrael-ellenes tiltakozásokkal
A nagy cégek vezetői figyelmeztettek: nem vesznek fel végzés után antiszemitát.
Bill Ackman milliárdos vezérigazgató aktív az X-en, és többször állt már ki Izrael mellett a Hamászt támogató diákokkal szemben is.
Senki sem bújhat a közösség pajzsa mögé, amikor terroristák akcióit támogatja
– írta Ackman az X közösségi oldalon egy bejegyzésében. „Ha a diákszervezetek tagjai egyetértenek a levél tartalmával, akkor azt nyilvánosan kellene megtenniük, hogy a közvélemény is tudjon róla” – tette hozzá.
Több nagy amerikai cég vezetője is azon gondolkodik, hogy
feketelistára tennék az érintetteket, bár közülük azóta többen elhatárolódtak a levéltől.
Olyan nevek is támogatják a nevek nyilvánosságra hozását, mint a FabFitFun vásárlói klub, az EasyHealth tech startup és a Dovehill Capital Management első embere is.
A szólásszabadság mindenekfelett való. A szavaknak jelentősége van, és a diákok nem bújhatnak egy intézmény mögé
– írta utóbbi, Jake Wurzak.
Én is tudni szeretném, hogy tudjam: soha nem veszem fel ezeket az embereket
– csatlakozott hozzájuk ugyancsak az X-en Jonathan Neman, a Sweetgreen étteremlánc vezérigazgatója.
Larry Summers, Barack Obama elnök pénzügyminisztere, a Harvard volt elnöke higgadtságra int. Kifejtette, hogy amellett, hogy undorodik a közleménytől, biztos abban, hogy sok diák nem is látta és nem is tudta, mit ír alá.
Jonathan Greenblatt, az antiszemitizmus és szélsőségesség ellen küzdő Anti-Defamation League (ADL) vezérigazgatója a CNN-nek azt mondta, nem tudja, bölcs dolog-e nyilvánosságra hozni a diákok nevét, de felszólította őket, hogy maguk vállalják a felelősséget − írja a Világgazdaság.
Az Izrael-ellenes tüntetések nem csak a Harvardot érintették, például a Pennsylvaniai Egyetemtől rengetegen megvonták a támogatást, mondván, hogy nem tesz eleget az antiszemitizmus ellen.
A New York államban működő Cornell Egyetemen megerősítették a rendőri jelenlétet, és az FBI nyomozást indított, miután életveszélyes fenyegetések érték a zsidó diákok közösségét.
További Külföld híreink
A New York-i Egyetem (NYU) joghallgatóinak állásfoglalására egyből érkezett is válasz.
A Winston & Strawn chicagói székhelyű nemzetközi ügyvédi iroda azonnal visszavonta az állásajánlatát az egyetemnek attól a hallgatójától, aki korábban nyári gyakorlatát végezte náluk.
Borítókép: A Harvard Egyetem. (Fotó: Unsplash.com)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Több mint hatszáz csendőrrel tesznek rendet a franciák
A francia állam hatalmas rendfenntartó műveletet indított a dél-csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetcsoportján, ahol a választási reform ellen kirobbant zavargásokban hatan meghaltak.
Hangos volt az éjszaka Oroszországban: drónok támadtak egy finomítót és egy repülőteret + videó
Ezzel a címmel tudósított az oroszországi célpontok elleni támadásokról az ukrán Uniain.ua.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
A Halak ma nagy sikert arat, a Mérleg pedig flörtölni fog
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Megsúgták az égiek: Ez a 4 csillagjegy törődik a legtöbbet a szerelmével
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Több mint hatszáz csendőrrel tesznek rendet a franciák
A francia állam hatalmas rendfenntartó műveletet indított a dél-csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetcsoportján, ahol a választási reform ellen kirobbant zavargásokban hatan meghaltak.
Hangos volt az éjszaka Oroszországban: drónok támadtak egy finomítót és egy repülőteret + videó
Ezzel a címmel tudósított az oroszországi célpontok elleni támadásokról az ukrán Uniain.ua.