Harmadik hete nőtt az új koronavírus miatti kórházi kezelések száma az USA-ban. A Betegségmegelőzési Központ (CDC) adatai szerint egy hét alatt több mint 19 400 páciens került a Covid miatt kórházba. Noha ez a szám csak töredéke annak a hatalmas hullámnak, amelyet az Egyesült Államok korábban tapasztalt a járvány idején, de még mindig arra figyelmeztet, hogy az ország megemelkedett koronavírusszinttel lép be a télbe – írja az amerikai sajtó.
Covid-helyzet: ezrek kerültek ismét kórházba
Kevesen vették fel a Covid elleni frissített vakcinát a tengerentúlon.
A koronavírus aktivitása ismét növekszik, különösen a közép-nyugati és a közép-atlanti régióban – áll a CDC által közzétett jelentésben.
Az egészségügyi tisztviselők mérsékelt téli koronavírus-hullámra számítanak, amelynek a mostani lehet a kezdete. Az ünnepi összejöveteleket és utazásokat is jellemzően a koronavírusos esetek és a kórházi kezelések számának növekedése követi.
Eközben a szakembereknek csalódást okoz, hogy kevesen vették fel a Covid elleni védőoltás frissített változatát. Mandy Cohen, a CDC igazgatója szerint az amerikaiak körülbelül 16 százaléka kapott ebből a védőoltásból.
– Ez nem elég – mondta Cohen.
További Külföld híreink
A központ közben azt is közölte, hogy figyelemmel kíséri a gyermekek körében terjedő légúti megbetegedések számának növekedését, ami hasonló probléma, mint amit nemrég Kínában figyeltek meg.
További Külföld híreink
Úgy tűnik, hogy ez a növekedés nem egy új vírusnak vagy más kórokozónak tudható be, hanem számos vírusos vagy bakteriális ok miatt van, amelyek a légúti megbetegedések szezonjában tapasztalhatók
– közölte a CDC.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay/HelenJank)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Titkos ukrajnai műveletről beszélt egy volt amerikai miniszter
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Medvegyev keményen fogalmazott Zelenszkijről
Meghalt Varga Szilvia
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk