Ahogy arról lapunk több ízben is beszámolt, a legrangosabb amerikai egyetemeken vírusként terjed az antiszemitizmus, az utóbbi hetekben több zsidógyűlölő és Izrael-ellenes megmozdulás történt az egyetemek campusain és azok környékén, ahol nemegyszer a zsidók kiirtására és Izrael elleni felkelésre szólítottak fel. Az is mindennapos, hogy a zsidók inkább nem mennek be az órákra, mert rettegésben kell élniük. Jelenleg a Pennsylvaniai Egyetemen, a Harvardon és az MIT-n a legsúlyosabb a helyzet.
Nem igazán érdekli a dollármédiát a vírusként terjedő antiszemitizmus
Már többször is bebizonyosodott a balliberális sajtóról, hogy a másik oldalon áll.
A balliberális sajtó azonban nem érezte fontosnak, hogy beszámoljon ezekről az esetekről – igaz, azt már megszokhattuk, hogy inkább a baloldali narratívát szeretik erőltetni. Még arról sem, hogy a Harvard egyetem mellett egy „Harvard utálja a zsidókat” üzenetet repítő gép szállt el.
További Külföld híreink
A 444.hu csak napokkal később tartotta fontosnak, hogy beszámoljon az ügyről, de a portál csak azt tartotta lényegesnek, hogy „lemondatták” a Pennsylvaniai Egyetem elnökét, azt sugallva, hogy talán nincs megalapozott oka a távozásnak.
Borítókép: Diákok tiltakoznak a Gázai övezetben zajló izraeli katonai műveletek ellen New Yorkban 2023. november 9-én (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben - közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Brutálisan népszerű hazánk a külföldi filmesek körében - csak tavaly egymilliárd dollárt költöttek el nálunk
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Felhőszakadás miatt adták ki a riasztást: rövid idő alatt rengeteg csapadék hullhat
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Egy focibohóc, aki a tévében morgós öregúrként rugdossa a sztárokat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk