Jacek Siewiera, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) vezetője arra figyelmeztet, hogy a keleti NATO-országoknak a következő három évben fel kell készülniük az Oroszországgal való esetleges konfrontációra, mivel a fenyegetés a korábban becsültnél sokkal nagyobb.
Oroszországgal háborúzhatunk három év múlva?
A NATO-országoknak fel kell készülniük az Oroszországgal való konfrontációra a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője szerint.
A V4NA nemzetközi hírügynökség arról ír, hogy a Nasz Dziennik című katolikus újságnak adott interjújában Siewiera elmondta, hogy a németek öt évet jósoltak, ez azonban szerinte nagyon bátor kijelentés. Siewiera kiemelte az orosz védelmi ipar folyamatos erőfeszítéseit, amely éjjel-nappal működik, és három éven belül képes feltölteni arzenálját.
Ez az értékelés – állítása szerint – egybecseng az Egyesült Államokból származó elemzésekkel. A BBN vezetője beszélt a lengyel elnök és az ország új parlamenti többsége közötti kapcsolatról is, amely számos kérdésben eltérő nézeteket vall. Megjegyezte, hogy bár lehetnek véleménykülönbségek, a nemzetbiztonság alapvető irányait, köztük a hadsereg felállítását, a csapaterősítést és a modernizációt várhatóan tiszteletben tartják.
Orosz–ukrán háború: Ukrajna van rosszabb helyzetben
Az, hogy Ukrajna képtelen döntő sikert felmutatni a harctéren, felerősíti a félelmeket, hogy a konfliktus patthelyzetbe kerül, és a nemzetközi támogatás csökkenhet. Eközben a háborútól megfáradt ukrán közvélemény alig várja, hogy a kijevi vezetők győzelmet arassanak, Washingtonban pedig a 2024-es amerikai elnökválasztás előtt várhatóan felerősödnek az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésére irányuló felhívások.
A kérdés az, hogy a két fél közül melyik fog hamarabb elfáradni
– mondta a Washington Examinernek Franz-Stefan Gady, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének és az Új Amerikai Biztonság Központjának vezető munkatársa, aki még júliusban járt Ukrajnában.
A szakértő szerint Ukrajna nehezebb helyzetben van, és az ország számára korlátozott az az időablak, amelyben támadó műveleteket folytathat. Tavaly az ukrán erők a déli Herszon városának november eleji visszafoglalása után alig haladtak előre. Mivel a szárazföldi erői lassan haladnak előre, Ukrajna dróncsapásokat használ a hadsereg hatókörének kiterjesztésére, miközben fejlettebb lőszerekre és kiképzésre vár – ezek a dróncsapások azonban minimális kárt okoznak, lényegében csak időhúzásról van szó.
Borítókép: A Magyar Honvédség (MH) által ezen a napon, 2023. november 10-én közreadott képen a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen vadászrepülőgépe a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlat idején. (Fotó: MTI/MH/Luka Dániel)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
A baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
A baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.