A prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán történt lövöldözésben eddig legkevesebben tizenöten vesztették életüket. Ez Csehország történelmének eddigi legnagyobb mészárlása, amely iskola területén történt. Az iskolai környezetben történő támadások ugyanakkor nem ritkák Csehországban, sőt.
Prágai lövöldözés: nem példátlanok az iskolai támadások Csehországban
Legutóbb épp tegnap támadtak meg egy tanárt.
Legutóbb szerdán történt támadás a Trebíci Műszaki Szakközépiskolában, ahol egy tizenhat éves diák késelte meg az iskola egyik dolgozóját. Súlyos sérülés nem történt, a rendőrök elkapták a fiatal férfit. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen.
Tavaly márciusban egy prágai szakiskola egyik diákja megölte egyik tanárát egy machetével. Idén a bíróság gyilkosság miatt 14 év börtönbüntetésre ítélte. A fiatal férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy a tanár bántalmazta őt, ezért támadott.
Kilenc évvel ezelőtt, 2014-ben egy huszonhat éves nő késelt meg egy diákot és megsebesített három másik embert a Zďár nad Sázavou-i üzleti akadémia épületében. Az ügyész 2015 áprilisában a nő mentális állapota miatt leállította az eljárást. Egy fogdába helyezték, a szakértők szerint skizofréniában szenved.
Két évvel korábban egy nő megkéselt egy tanárt egy Havírov-Sumbarki iskola kantinjában, majd túszul ejtett egy hétéves iskolás lányt. A rendőrök a lányt kiszabadították és a támadót elfogták és emberölési kísérlettel és túszejtéssel vádolták, a vádemelést 2012 decemberében visszavonták, miután kiderült, hogy az elkövető elmebeteg.
Fegyverrel védik életüket
A cseh parlament alsóháza 2021-ben elsöprő többséggel fogadta el az alkotmánymódosítást, amely szerint támadás esetén mindenkinek joga van az önvédelemhez, akár fegyverrel is.
Hivatalos 2021-es becslések szerint Csehországban megközelítőleg háromszázezer fegyvertulajdonos van, akiknek összesen mintegy nyolcszázezer lőfegyverük van.
A csehek már a XV. század elején lőfegyverviselési jogokat szereztek, az engedékeny fegyverhasználati jogokat csupán Csehszlovákia náci megszállása és a kommunista rendszer idején csorbította a hatalom. Mindemellett a sportlövészet a harmadik legkedveltebb sportág az országban, míg a térségben Csehország büszkélkedhet az egyik legjelentősebb fegyveriparral.
Az alkotmánymódosítás az Európai Unió lőfegyver-szigorítási irányelve ellenében született meg, de a jogalkotók szerint a törvénnyel csupán az emberi életet védik.
További Külföld híreink
Borítókép: Mentőautó érkezik a helyszínre a prágai Károly Egyetemnél elkövetett lövöldözést követően 2023. december 21-én. A cseh rendőrség szerint a fegyveres támadásnak halálos áldozatai is vannak, az elkövetőt ártalmatalnították, de részleteket nem közöltek (Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)
Lövöldözés Prágában
Megrázó videó a prágai ámokfutásról – egy újságíró akarta elterelni a lövöldöző figyelmét + videó
Megrázó videó a prágai ámokfutásról – egy újságíró akarta elterelni a lövöldöző figyelmét + videó
Teljes sokkban a gyászoló prágaiak + videó
Prágai lövöldözés – A halottak között nincs külföldi állampolgár
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Dadogva, rémülten magyarázkodik Karácsony Gergely súlyos kampányfinanszírozási botrányáról - videó
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Merénylet Fico ellen: nyilatkozott a szlovák belügyminiszter, meglepő elméletről tájékoztatott
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Meghalt Varga Szilvia
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.