Emmanuel Macron francia elnöknek óriási pofont jelenthetett a bevándorlási törvényjavaslat kudarca, ami azt mutatja, milyen nehéz lesz Franciaországot abszolút többség nélkül vezetni a Nemzetgyűlésben.
Véget ér Emmanuel Macron uralkodása?
A bevándorlási törvény parlamenti szavazása megmutatta, hogy kormányozhatatlan lett Franciaország.
Hétfőn a francia parlament alsóháza ugyanis drámai szavazáson elutasította a kormányt meglepő módon a bevándorlási törvényjavaslatot. A vereséget még megalázóbbá tette, hogy a törvényhozók nem is vitatták meg a szöveget, hanem előzetes szavazáson utasították el. A felfordulás sokkolta a politikai intézményrendszert, és felvetette a kérdést, hogy Franciaország kormányozhatatlanná vált-e
– írja a Politico. – Ez azt jelentheti, hogy a vártnál gyorsabban elérkezünk mandátumának végéhez, vagyis, hogy Emmanuel Macron uralkodásának végéhez érkezünk. Kezd kifogyni a lendületből, és egyre nehezebb lesz kordában tartani a képviselőit – idézi a lap Chloé Morin politikai elemzőt. Macron képességét illetően, hogy képes-e kormányozni Franciaországot, azóta vannak kétségek, hogy tavaly elvesztette a parlamenti választásokat. Bár centrista koalíciója maradt a legnagyobb frakció a nemzetgyűlésben, már nem rendelkezett abszolút többséggel a törvényhozáshoz – mondják a szakértők.
Miután kezdetben azzal a gondolattal állt elő, hogy Franciaország megtanulja a koalíciós politika művészetét, az elnök arra a politikára rendezkedett be, hogy az ellenzéki konzervatív Les Républicains-szel kötött ad hoc alkukkal próbálkozik.
A kormánynak sikerült kompromisszumokat kötnie néhány konszenzusos területen, többek között a vásárlóerő növelését és a munkanélküliség elleni küzdelmet célzó jogszabályokban.
Amikor ez nem sikerült, Macron a páncélökölhöz nyúlt, és egy ellentmondásos alkotmányos manővert alkalmazott, amely lehetővé teszi számára, hogy megkerülje a parlamentet, például a vitatott nyugdíjreformja elfogadásához.
A bevándorlási törvényjavaslattal kapcsolatos látványos kudarc azonban felrobbantotta Macron kormányzási módszerét.
A hétfői szavazás visszhangja messzemenően érezhető lesz, az ellenzéki pártok máris Gérald Darmanin belügyminiszter lemondását és új választásokat követelnek. A törvényjavaslat miatt több migránstüntetésre is sor került.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (k) a G20-országok vezetőinek virtuális csúcstalálkozóján vesz részt a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2023. november 22-én (Fotó: MTI/EPA pool/Mohamed Badra)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: az észtek szerint a NATO-nak Ukrajnában kell kiképezni a katonákat
Kaja Kallas észt kormányfő felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Olasz orvosok akadályozzák az illegális migránsok kitoloncolását
Olaszországban kezd elszabadulni a pokol a migránsok miatt.
A lehetőségek széles tárháza nyílhat meg a magyar kormány előtt Brüsszelben
Bóka János szerint a brüsszeli kettős mérce látványosan szemléltethető, mint egy állatorvosi lovon.
A német külügyminiszter újfent hitet tett Zelenszkij mellett + videó
Az ukrán elnöknek lejárt a mandátuma, de jogköreit nem adja át.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajótragédia: az egyik eltűnt fiatal egy hónapja lett az év tanulója
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Négy csillagjegy, aki még májusban átéli a karmikus szerencsét
Induljon a hét ezzel, mert hibátlan, ráadásul fölöttébb szórakoztató
Rengeteg rendőr és mentő lepte el a budapesti pláza környékét, nagy a baj
A tragédia előtt nem sokkal kérték meg az egyik áldozat kezét
Magyar Péter idegállapotba került –videó
Olcsó, laktató recept hó végére: dödölle pirított hagymával
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Összeomlik az Ukrajnáról szóló békekonferencia
Megszólalt Sülysáp polgármestere a verőcei hajóbaleset áldozatairól + videó
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: az észtek szerint a NATO-nak Ukrajnában kell kiképezni a katonákat
Kaja Kallas észt kormányfő felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Olasz orvosok akadályozzák az illegális migránsok kitoloncolását
Olaszországban kezd elszabadulni a pokol a migránsok miatt.
A lehetőségek széles tárháza nyílhat meg a magyar kormány előtt Brüsszelben
Bóka János szerint a brüsszeli kettős mérce látványosan szemléltethető, mint egy állatorvosi lovon.
A német külügyminiszter újfent hitet tett Zelenszkij mellett + videó
Az ukrán elnöknek lejárt a mandátuma, de jogköreit nem adja át.