Nem hagyhatta el Ukrajnát Petro Porosenko volt ukrán elnök, az Európai Szolidaritás párt vezetője – erről maga a politikus számolt be Telegram-csatornáján pénteken. Közösségi oldalán publikált videójában arról beszélt, álláspontja szerint a határőrök nem saját kezdeményezésükre léptek fel ellene, ugyanis volt arra engedélye, hogy elhagyhassa az országot. Hadiállapot idején ugyanis kizárólag különleges engedéllyel hagyhatják el Ukrajnát, ám mint később kiderült, a dokumentumot Olekszandr Kornyijenko ukrán parlamenti alelnök vonta vissza.
Zelenszkij annyira fél Orbán Viktortól, hogy mindenben őt látja
Újabb ukrán dokumentumok jelentek meg arról, miért nem engedték ki Petro Porosenkót Ukrajnából.
Kornyijenko magyarázatában azt állította, egy levél miatt döntött az engedély visszavonása mellett, azonban hozzátette: a tartalmát nem oszthatja meg.
Porosenko pedig azt mondta, Lengyelországba készült, ahol a kamionos blokád megszüntetését célzó egyeztetésekre volt hivatalos, utána pedig az Egyesült Államokba utazott volna Ukrajna háborús erőfeszítéseinek támogatására.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azonban egészen más információkkal állt elő szombaton: értesüléseik szerint a volt elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozni, a hírszerzés Ukrajna elleni provokációt emlegetett
Az értesülések nyomán az SZBU azt javasolta az elnöki hivatalnak, a minisztertanácsnak és a parlamentnek is, hogy a delegációk külföldi útjainak megszervezése, valamint jóváhagyása során vegyék figyelembe a hírszerzési figyelmeztetéseket.
További Külföld híreink
Az ukrán híresztelések már csak azért is érdekesek, mert Porosenko egy szót sem ejtett arról, hogy a magyar miniszterelnökkel találkozna, ráadásul az SZBU az elnök, azaz Volodimir Zelenszkij irányítása alatt áll, aki nemegyszer bírálta már Orbán Viktort. Például sérelmezte, hogy a kormányfő a magyar érdekeket szem előtt tartva nem engedett át az országon Ukrajnába irányuló fegyvereket, és az sem tetszett Kijevnek, hogy Magyarország nem szakított meg minden kapcsolatot Oroszországgal. Decemberben ráadásul uniós csúcstalálkozó következik, és Ukrajna abban bízik, EU-tagságának tárgyalásai hamarosan megkezdődhetnek. Orbán Viktor azonban pénteki interjújában kiemelte, a döntéshez minden tagállam beleegyezése szükséges, ám szem előtt kell tartani az európai egységet is. Leszögezte, a háborúban álló ország csatlakozási tárgyalásainak megkezdése most nem magyar érdek, ezért azt javasolta, hogy most ne tűzze napirendre az Európai Tanács, mert megbomlana az európai egység.
További Külföld híreink
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kihúzták az ötöslottó eheti nyerőszámait
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Négy csillagjegy, amely hajlamos agyonstresszelni magát. Te köztük vagy?
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Bundesliga: veretlenül lett bajnok a Leverkusen, Schäferék bent maradtak
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Címoldalról ajánljuk