Azután, hogy a lengyel Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyolc év kormányzás után távozott a hatalomból, és a Donald Tusk vezette erők kerültek hatalomra, hamarosan jelentős változás állt be a lengyel közmédiánál – szúrta ki a Mandiner.
A lengyel közmédiában máris jelen van az LMBTQ + videó
Éppen vízkereszt ünnepén sugároztak LMBTQ-tartalmat a lengyel köztelevízióban.
Az européernek nem nevezhető módon lezajlott tisztújítás után nem kellett sokat várni, hogy az ideológiai tartalmakat elkezdjék sugározni.
Ahogy a Mandiner megírta, vízkereszt ünnepén LMBTQ-tartalmat sugároztak Lengyelországban, amire Patryk Jaki, a PiS-szel szövetséges jobboldali párt EP-képviselője hívta fel a figyelmet.
A műsorban azonos nemű pár folytatott beszélgetést, akik egy LMBTQ-zászlót is magukkal vittek a forgatásra. A képviselő szerint „(…) kötelező doktrína már a TVP-n van, népszerűsítik az LMBTQ-lobbit, és nevetségessé teszik a hagyományos családot”.
Nevetségessé teszik a hagyományokat, a lengyelséget kigúnyolják és a kozmopolitizmust hirdetik
– vélekedett Patryk Jaki. A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy ez a tendencia nem meglepő, különösen annak fényében, hogy Donald Tusk több olyan ígéretet is tett, amely az eddig konzervatívnak számító Lengyelországot egy újfajta pályára állítaná. Többek között olyan ígéretekről van szó, amelyek a szivárványos közösségnek szólnak, mint a transzneműek nemének elismerése.
Borítókép: A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok (LGBT) közösségét jelképező szivárvány színű zászlókkal vonulnak résztvevők a közösség tagjainak egyenlő jogokat követelő varsói megmozduláson 2019. június 8-án (MTI/PAP/Jakub Kaminski)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez„Minden nemzetbiztonságot érintő esetben a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal”
Vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt és ki finanszírozza azért, hogy egyébként nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon? – tette fel a kérdést Menczer Tamás.
Alex Soros Lengyelországban tart eligazítást
Az ifjabb Soros kedden még Kijevben tartott „informatív” találkozókat.
Tízezrek gyászolják a hétvégi horrorbalesetben elhunyt fiatal nőt
Csak huszonhat év jutott neki.
A menekültstátusszal rendelkező ukrán harcképes férfiakat is a frontra kényszerítenék
Az ukrán harcképes férfiak a háború mellett a besorozástól félnek leginkább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálra gázolt a vonat egy embert Balatonalmádinál
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Az ellenfelek is meglepődtek, váratlan döntést hozott az olimpiák magyar sztárja
Robert Fico az intenzív osztályról üzent – egyetlen kérése van
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
„Tudom, hogy mit jelent a Szpartak” – Dejan Sztankovics üzent a szurkolóknak
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk