Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök a ZET lengyel rádióban bejelentette, hogy a jövőben a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöki tisztségéért indulna.
Mateusz Morawiecki is versenybe szállna a pártelnökségért
Jaroslaw Kaczynski esetleges utódlása nagy kérdés lehet majd Lengyelországban.
A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy reméli, Jaroslaw Kaczynski jelenlegi pártelnök nem mostanában készül visszavonulni.
Szeretném, ha elnök úr minél tovább a Jog és Igazságosság párt élén állna, hogy összefogja a táborunkat. Később én is szeretnék indulni ebben a megtisztelő versenyben
– fogalmazott Morawiecki, akit arról is kérdeztek, hogy szándékában áll-e indulni a 2025-ös elnökválasztáson.
Ezt a döntést a PiS politikai bizottsága hozzávetőleg tíz hónapon belül hozza meg
– mutatott rá a volt kormányfő. Morawiecki a legutóbbi parlamenti választásokra is kitért, és kiemelte, hogy tiszteletben tartja a lengyelek döntését.
Bár az egyik találkozón nagyon érdekeset mondtak nekem: szerettünk volna sárgát adni, de piros lett. Ez is egy nagyon érdekes összefoglaló október 15-ről
– mondta a volt miniszterelnök.
Borítókép: Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt tüntetésén (Fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Obara)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKönyörög az ukrán nagykövet
„Bátor döntéseket” sürget a diplomata.
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
„Komoly irányítási probléma” léphetett fel a gépen egy szakértő szerint.
Mission: Impossible ukrán módra
A bolgár elnök szerint lehetetlen Ukrajna győzelme Oroszország felett.
„Ebrahim Raiszi halálával az iráni rendszer jövője a tét”
Sárközy Miklóst és Tárik Meszárt kérdeztük arról, mi várható Iránban az elnök halála után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája! - videó
Elhunyt az iráni elnök
4 csillagjegy, akiknek idén nyáron örökre megváltozik az élete
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Meghalt Varga Szilvia
Őrült hajrában dőlt el, hogy a Brest BL-főtáblás, Bölöni László csapata pedig megússza a sima kiesést
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKönyörög az ukrán nagykövet
„Bátor döntéseket” sürget a diplomata.
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
„Komoly irányítási probléma” léphetett fel a gépen egy szakértő szerint.
Mission: Impossible ukrán módra
A bolgár elnök szerint lehetetlen Ukrajna győzelme Oroszország felett.
„Ebrahim Raiszi halálával az iráni rendszer jövője a tét”
Sárközy Miklóst és Tárik Meszárt kérdeztük arról, mi várható Iránban az elnök halála után.