Nagy bajban Joe Biden: most kiderülhet minden ukrajnai korrupciós ügye

Éppen az elnökválasztási kampány előtt indulat a Biden család ellen újabb eljárás.

Forrás: Origo2024. 01. 08. 10:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra nagy veszélybe kerül a fia miatt Joe Biden amerikai elnök. Hunter Biden nem jelent meg egy kongresszusi meghallgatáson, amit az elnök elleni vádemelési ügyben tartottak, így a kongresszus megsértése miatt eljárás alá vonhatják, ami Biden kampányára és politikusi jövőjére is kihatással lehet – számolt be az Origó. Jövő hétre emiatt a republikánusok összehívják a kongresszus illetékes bizottságát. Joe Biden fia ellen több bűncselekmény miatt is vádat emeltek, két kisebb súlyú bűncselekményben vádalkut kötött a hatóságokkal. Azt azonban a bíróság később megsemmisítette, ismét bíróság elé állt az ügyben, és csak súlyos feltételekkel maradhatott szabadlábon.

Hunter Biden. Fotó: AFP/Mandel Ngan

Joe Biden fia ellen azóta Kaliforniában újabb kilenc vádpontban emeltek vádat, ez ügyben több millió dolláros adócsalás miatt ítélhetik el. Ráadásul ebben az ügyben már szerepel a Burisma-ügy is, ami felveti annak gyanúját, hogy az elnök közbenjárt fia érdekében az ukrán hatóságoknál, hogy korrupciós pénzeket kapjon. 

Tavaly december 13-án Hunter Biden nem jelent meg egy zárt ajtók mögötti meghallgatáson, a törvényes idézés ellenére sem. A képviselőház felügyelőbizottsága jövő héten ülést tart, hogy megvitassa a kongresszus megsértésének vádját – írja a FoxNews. A hírtelevízió internetes oldala emlékeztet, hogy a meghallgatást a képviselőház republikánusok által vezetett, Biden elnök elleni vádemelési vizsgálat részeként folytatták volna le. Hunter Biden arra hivatkozott, hogy csak nyilvánosan tenne vallomást, ez azonban nem volt lehetséges. Ezek után egyszerűen felolvasott a Capitoliumon kívül egy nyilatkozatot.

James Comer, a képviselőház felügyelőbizottságának elnöke és Jim Jordan, az igazságügyi bizottság elnöke közölték, hogy lépéseket tesznek Hunter Bidennek a kongresszust sértő lépése miatt. Comer bejelentette, hogy e hét szerdán egy bizottsági ülésen fogják vizsgálni az esetet.

A bizonyítékok arra utalnak, hogy Joe Biden elnök tudott róla és hasznot húzott abból, hogy családja a Biden névből pénzt csinált

– mondta Comer pénteken, azt is hozzátéve:

Nem számíthat különleges bánásmódra a vezetékneve miatt.

A Fox News értesülése szerint a képviselőház igazságügyi bizottsága szerdán szintén megbeszélést tart. Ezen a bizottsági meghallgatáson állítólag már az elnök fia is részt fog venni. 

 

Több bűncselekmény elkövetésével vádolják

Az ügyészség kilenc vádpontot sorolt fel Hunter Biden ellen, többek között adóbevallás és -befizetés elmulasztását, adóelkerülést, valamint hamis adóbevallás készítését is. Hunter Biden 2016 és 2019 között részt vett egy olyan társulásban, amelynek kifejezetten az volt a célja, hogy mintegy 1,4 millió dollár értékű adót ne kelljen befizetni. A vádirat kiemeli, hogy Hunter Biden dollármilliókat költ extravagáns életmódjára ahelyett, hogy befizette volna az adót.

Hunter Biden, a kokainfüggő. Forrás: Metropol

Hunter Biden 2016 és 2020 között drogokra, prostituáltakra és egzotikus autókra költött többek között, adót azonban nem fizetett.

Joe Biden fia évek óta a figyelem középpontjában áll. Októberben illegális fegyvertartás miatt állt bíróság elé, és az is nagy botrányt kavart, amikor ittasan, bedrogozva prostituáltak társaságában száguldozott.

Hunter Biden az elnök fiaként mindig megúszta a börtönt, jórészt azért, mert a vádhatóság eddig mindig tisztázta a piszkos ügyeit. Ennek az is oka lehet, hogy az Egyesült Államokban az igazságügyi miniszter egyben a legfőbb ügyész is.

 

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök és fia, Hunter Biden érkezik a  a New York állambeli Syracuse-ba 2023. február 4-én (Fotó: AFP/Andrew Caballero-Reynolds)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.