Miközben pénteken Magyarországra érkezik Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, a magyar kormányfő, Orbán Viktor reggel interjút adott a Kossuth rádióban, mely érintette a svéd NATO-csatlakozás kérdését is. Nem meglepő, hogy a miniszterelnök szavai annak ellenére a svéd lapok címlapjára kerültek, hogy Kristersson gépe még le sem szállt – szúrta ki a Világgazdaság.
A svéd lapok címlapján Orbán Viktor
A magyar miniszterelnök már pénteken reggel a svéd lapok címoldalára került. Akkor, amikor tárgyalásai az érkező svéd kormányfővel még meg sem kezdődtek.
A svéd sajtó Orbán azon szavait emelte ki a címlapon, mely szerint pénteken katonai-ipari együttműködésre lépünk Svédországgal.
Orbán szerint noha vannak különbségek, ezeket el kell fogadnia mind a két félnek, különösen, hogy az együttműködés nem érték-, hanem érdekalapú. A lapok azt is megjegyzik, hogy Orbán szerint Magyarország máshogy keresztény mint Svédország, és azt is, hogy a magyar kormányfő szerint a svédek Ukrajnában háborút akarnak, míg hazánk a béke pártján áll.
Az Expressen arról is ír, hogy Kristersson szerint nem folynak tárgyalások, és arról is, hogy Svédországban fel sem merült a 2026-ban lejáró, a magyar légierő által bérelt Gripenek szerződésének módosítása.
További Külföld híreink
A vadászgépeket a 2026-ban lejáró lízing után a szerződés szerint Magyarország meg fogja venni – olvasható a VG cikkében. A svéd lap szerint ez a menetrend nem valószínű, hogy megváltozik Kristersson látogatásával. Orbán és svéd kollégája dél körül tarthat majd közös sajtótájékoztatót a megbeszélésről. Az Országgyűlés – több mint egyéves huzavona utána – a tervek szerint hétfőn szavaz a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról. Svédország azután hagyott fel több évtizedes semlegességével, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen.
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobbra) és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök (balra) az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. február 1-jén (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezStrasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsonyék kampányfinanszírozása: fedősztori lehetett a tanácsadói szerződés
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Bejelentették: űrlényekről tart sajtótájékoztatót a Vatikán
Irigykedve figyelik a románok, hogy mi történt Magyarországon
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Kemény üzenetet küldött a Nyugatnak Kína és Oroszország: nukleáris háborúra figyelmeztetnek
Elszabadul a pokol
Veszélyben van az egyik kedvenc gyümölcsünk?
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Címoldalról ajánljuk