Vedant Patel a légicsapások részleteire vonatkozó kérdésre válaszul úgy fogalmazott, hogy „nem volt előzetes tájékoztatás”. Hozzátette, közvetlenül azt követően értesítették az irakiakat, hogy a katonai akció megtörtént. A szóvivő ezt azzal egészítette ki, hogy „Irak, mint minden ország a térségben, megértette, hogy válasz következik a katonáink halálát követően”.
Az amerikaiak nem értesítették az iraki kormányt az Irakban végrehajtott katonai válaszcsapást megelőzően
Az Egyesült Államok nem tájékoztatta előzetesen az iraki kormányt az iraki területen pénteken végrehajtott válaszcsapásokról − közölte az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn.
Részletek említése nélkül megerősítette az elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó, Jake Sullivan hétvégi nyilatkozatát, miszerint további intézkedések is lesznek, és a légicsapás mindössze a kezdet volt.
Pat Ryder, a védelmi minisztérium szóvivője hétfőn nem válaszolt az iraki kormány tájékoztatására vonatkozó kérdésre, és csak annyit mondott, hogy Irak „értékes partner”.
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken a légicsapásokat követően ugyanakkor még arról számolt be, hogy az Egyesült Államok „értesítette az iraki kormányt a légicsapásokat megelőzően”.
Az amerikai hadsereg pénteken Irakban és Szíriában összesen 85 célpont ellen hajtott végre megtorló légicsapásokat − amerikai meghatározás szerint Irán támogatását élvező − iszlamista fegyveres csoportok létesítményei ellen azt követően, hogy január 27-én három amerikai katona meghalt és több mint negyven megsebesült, amikor Jordániában az amerikai erők előretolt támaszpontját dróntámadás érte egy iraki milícia részéről.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap újságírói kérdésre igennel válaszolt arra, hogy a légicsapások hatékonyak-e abban, hogy elrettentsék a további akcióktól az iráni Forradalmi Gárda − külföldi különleges műveletekkel megbízott − Kudsz elitalakulatát és a vele kapcsolatban álló fegyveres csoportokat.
Különböző fegyveresek ugyanakkor szombaton, vasárnap és hétfőn is hajtottak végre támadásokat Szíria területén olyan katonai létesítmények ellen, ahol amerikai katonák állomásoznak. Az egyik fegyveres incidensben, egy dróntámadásban vasárnap este legkevesebb hat kurd katona vesztette életét Szíriában egy katonai kiképző központban. Hétfőn szintén Szíriában rakétát lőttek ki egy katonai támogató létesítményre, ahol amerikai katonák tartózkodtak, de a támadásban senki nem sebesült meg, és károk sem keletkeztek.
Borítókép: Amerikai katonák a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyvereseivel rendezett közös hadgyakorlaton az északkeleti Haszaka tartományban a Szíria, Irak és Törökország közötti hármas határ közelében 2022. szeptember 7-én (Fotó: MTI/EPA/Ahmed Mardnli)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Tovább javult Robert Fico állapota
A nehezén túl van a szlovák miniszterelnök, de nagyon hosszú lesz a felépülés.
Orbán Viktor részvétet nyilvánított Ebrahim Raiszi halála után
Az iráni elnök helikoptere vasárnap lezuhant, a balesetet senki sem élte túl, a külügyminiszter is életét vesztette.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Heti horoszkóp 2024. május 20-26.: megfordulhat veled a világ
Mándoki László: Nem számíthatunk már túlélőkre + videó
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Őrjítően szexi: milliók vadulnak meg a hatalmas mellű sztársportolónőtől
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Tovább javult Robert Fico állapota
A nehezén túl van a szlovák miniszterelnök, de nagyon hosszú lesz a felépülés.
Orbán Viktor részvétet nyilvánított Ebrahim Raiszi halála után
Az iráni elnök helikoptere vasárnap lezuhant, a balesetet senki sem élte túl, a külügyminiszter is életét vesztette.