Kicsi az esély arra, hogy a szenátus által megszavazott segélycsomagot a képviselőház is elfogadja, Mike Johnson házelnök ugyanis még a szenátusi szavazás előtt nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja napirendre tűzni azt, legalábbis biztosan nem ebben a formában – számol be róla a Fox News amerikai televíziós hálózat.
Megálljt parancsolnak Amerikában az ukrán segélynek
Bár a demokraták győzelemként ünneplik, hogy a szenátus elfogadta az Ukrajnának szánt hatvanmilliárd dolláros támogatást is magában foglaló törvénytervezetet, valószínűtlen, hogy a javaslatot ebben a formában megszavazza a képviselőház.
Miután a szenátus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely magában foglalja többek között az Ukrajnának szánt hatvanmilliárd dolláros és az Izraelnek szánt 14 milliárd dolláros segélyt, Joe Biden amerikai elnök sürgette a képviselőket, hogy minél hamarabb szavazzanak a tervezetről.
További Külföld híreink
A republikánusok továbbra is fenntartják, hogy addig nem hajlandók semmilyen segélycsomagot elfogadni, amíg a határvédelem kérdését nem sikerül megnyugtatóan rendezni. Arra hívták fel a figyelmet, hogy az amerikai emberek biztonságos déli határt akarnak, a szenátus pedig figyelmen kívül hagyta ezt az igényt.
A demokraták sürgetik Johnsont, hogy bocsássa szavazásra a javaslatot. Hakeem Jeffries képviselőházi demokrata vezető fogadkozott, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek, hogy napirendre kerüljön a tervezet. Ahhoz azonban, hogy megkerüljék Johnsont, legalább néhány republikánusnak át kellene állnia, amit a Breitbart amerikai hírportál valószínűtlennek tart.
Akadt, aki még azt is felvetette, hogy Mike Johnsonnak le kellene mondania, hogy utat engedjen a segélycsomag elfogadásának. Azonban még ha Johnson meg is fontolná ezt, a lépés visszafelé sülhetne el, hiszen a tavaly őszi tapasztalatok alapján a házelnök hiánya hetekre, sőt hónapokra is megakaszthatja a képviselőház munkáját.
Borítókép: A kongresszus washingtoni épületének, a Capitoliumnak a képviselőházi szárnya (Fotó: MTI/AP/J. Scott Applewhite)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA normális, európai emberek békét akarnak, a globalista brüsszeli elit háborút
Az európaiak többsége békepárti, és az egyes tagállamok vezetőivel ellentétben nem akarnak katonákat küldeni az ukrán frontra.
Ebrahim Raiszitól búcsúznak a világ vezető politikusai
Kína, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán elnöke is részvétet nyilvánított Iránnak.
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Az orosz vadászrepülők újabb bevetésre indultak Ukrajnába.
Orbánt dicsérte Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt van Karácsony Gergely válasza a budapestiek gondjaira - videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
„Keresem a szavakat, mert egy út véget ért” – Mindennek vége, bejelentette visszavonulását a magyar válogatott sportoló
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Elhunyt az iráni elnök
NB II győr vasas gyilkos harc a feljutásért
Meghalt Varga Szilvia
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA normális, európai emberek békét akarnak, a globalista brüsszeli elit háborút
Az európaiak többsége békepárti, és az egyes tagállamok vezetőivel ellentétben nem akarnak katonákat küldeni az ukrán frontra.
Ebrahim Raiszitól búcsúznak a világ vezető politikusai
Kína, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán elnöke is részvétet nyilvánított Iránnak.
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Az orosz vadászrepülők újabb bevetésre indultak Ukrajnába.
Orbánt dicsérte Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.