Egy autó körül kialakult vitát, majd verekedést és lövöldözést követően a rendőrségnek kellett géppisztolyokkal védenie azt a kórházat Berlin Kreuzberg városrészében, ahova a három sérült ellátásra érkezett. Ahogy az alábbi videón is látható, megnőtt a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma, beleértve azokat is, amiket a német lakosság ellen követnek el.
Migránsok közötti összetűzés miatt kellett kiüríteni egy kórházat
Rivális bandák összetűzése miatt három férfit kórházba kellett szállítani. A többi beteget saját védelmük érdekében más egészségügyi intézményben láttak el. A rendőrség vizsgálja az esetet.
A vita egy autónál kezdődött, amiben több migráns is ült. A sofőr több parkoló autót is összetört. Ekkor a rivális bandákhoz tartozó migránsok körülvették az autót és verekedés tört ki. Az esetnek már korábban voltak előzményei, az egyes bandák rivalizálása miatt további erőszakos cselekmények is előfordultak.
Ennél az esetnél két 19 éves és egy 42 éves férfi szenvedett súlyos sérüléseket. Az egyik 19 éves fiatalt lábon lőtték, a vele egykorú, másik férfi az arcán sérült meg, míg a 42 éves férfi a felsőtestén szúrt sérülésekkel került a kórházba.
Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, Berlin egyes részein szinte már csak migránsok laknak, ahogy ebben a negyedben is a bevándorlók jelenléte a domináns.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Verőcei halálos hajóbaleset: Megszólalt a szekértő, nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak
Őket keresi a rendőrség – közzétették a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit (Képek)
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Halálos fenyegetést kapott Zelenszkij – és nem is akárkitől
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
A Liverpool hivatalosan is bejelentette Arne Slot érkezését
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Címoldalról ajánljuk