Elismerte Franciaország: leselejtezett fegyvereket fognak Ukrajnába küldeni

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter elárulta, egyes járművek már több mint negyvenévesek.

2024. 03. 31. 10:56
VAB páncélozott harcjármű a Bastille-napi katonai parádén Párizsban 2023. július 14-én. Fotó: Ludovic Marin Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régi, de működőképes – így jellemezte Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter azoknak a páncélozott járműveknek és rakétáknak az állapotát, melyeket tervek szerint még idén és jövő év elején Franciaország Ukrajnába szállít az ukrán erők támogatására.

A tárcavezető a La Tribune francia pénzügyi hetilapnak adott interjújában elmondta, a támogatás mértéke várhatóan eléri a hárommilliárd eurót, melyet a fegyveres erők költségvetéséből fognak finanszírozni.

Közlése szerint a régi, Ukrajnának adott fegyverek helyett újabbakat fognak beszerezni. „Az ukrajnai háború nélkül előbb-utóbb végrehajtottuk volna ezeket a változtatásokat” – tette hozzá. A Le Parisien francia napilap ugyanakkor arra mutatott rá, a posztszovjet országnak szánt fegyverek között vannak olyanok, melyek negyven évnél is idősebbek, ilyenek például az 1970-es években gyártott francia VAB páncélozott harcjármű. A szállítmányok között várhatóan harminc darab Aster, közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rakéta is lesz.

Mindeközben egyre több megerősítést nyer Emmanuel Macron francia köztársasági elnök terve, melynek értelmében francia katonákat küldenének Ukrajnába.

Legutóbb a francia nemzetgyűlés elnöke, Yael Braun-Pivet Odesszában beszélt arról, nincs kizárva, hogy francia katonákat küldenek a frontra.

Borítókép: VAB páncélozott harcjármű a Bastille-napi katonai parádén Párizsban 2023. július 14-én (Fotó: AFP/Ludovic Marin)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.