Donald Tusk Lengyelországában helye van az állami televízióban egy olyan műsornak, ami este kilenckor a gyerekek szexuális nevelésével és a maszturbációval foglalkozik. Emellett szerepet kapott benne az abortusz és az esemény utáni tabletta is.
Elképesztő műsorral veszélyezteti a gyerekeket a lengyel köztévé
A lengyel közszolgálati televízió szerda este sugárzott műsorában helyet kapott a gyerekek maszturbációja, az abortusz, az esemény utáni tabletta használata.
Monika Platek lengyel jogász, egyetemi oktató és feminista részletesen kifejtette, hogyan oktatja a maszturbációról unokáit.
A négyévesek nevelése abból áll, hogy elmagyarázom nekik, hogy megtehetik, ha egyedül vannak egy szobában, mert ez magánügy.
Majd kijelentette:
– Természetes számunkra, hogy gyerekként, majd felnőttként is maszturbálunk. Az egyetlen dolog az, hogy gyerekként hallanunk kell, hogy jogod van hozzá, de társadalmilag elfogadható módon kell tenned.
A tévénézőkben felháborodást váltott ki a gyerekek és a szexualitás ilyen összefüggésben való tárgyalása. Volt, aki úgy kommentálta az elhangzottakat, hogy felmerül a feminista büntetőjogi felelőssége is azzal, hogy gyerekeket buzdít szexuális tevékenységre.
Ugyanannyi gyerek, és gyakran több is születik azonos nemű kapcsolatokban, mint a különböző neműek kapcsolatában
– ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokkal vált korábban hírhedtté a feminista. A televíziónézőket felháborította, hogy adófizetők pénzét ilyen műsorok sugárzására fordítják Lengyelországban.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBörtönbüntetésre ítélték Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendezőt
Raszulof új filmje szerepel a cannes-i filmfesztivál programján.
Mezőgazdasági szükségállapotot vezettek be három orosz régióban a fagyok miatt + videó
Az elkövetkező három nap során több régióban újabb fagyok várhatók.
Nemet váltott egy rab Spanyolországban, hogy hamarabb szabaduljon
A transztörvény tavalyi elfogadása óta a spanyol börtönökben többször fordult elő visszaélés a férfi elítéltek körében, akik nőnek vallják magukat, hogy kedvezményeket kapjanak.
Elege van az embereknek a mesékbe rejtett LMBTQ-propagandából
Egy új felmérés szerint az amerikaiak túlnyomó többsége azt szeretné, ha a Disney visszatérne a családbarát tartalmakhoz, és nem erőltetné tovább a túlszexualizált karaktereket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?
Orbán Viktor: Isten hozta elnök úr!
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
Újpest: Mészöly szerződése lejár, nincs benne opció – NS-infó
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk