Az FBI körözi a Kuruc.infó tulajdonosát

A zaklatással és halálos fenyegetésekkel gyanúsított 51 éves borász állítólag Kanadában bujkál.

MNO
2014. 07. 15. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vargát le is tartóztatták májusban, de 250 ezer dolláros óvadék fejében elengedték. A férfit és családját azóta nem látták, hogy tűz ütött ki a házuk emeletén. Állítólag a szomszédoknak azt mondta, Kanadában van. A szomszédai egyébként eddig rejtélyes, visszahúzódó, de kedves embernek ismerték Vargát, aki állítólag sosem hangoztatott szélsőséges nézeteket.

Most a szövetségi nyomozóiroda 300 ezer dollár nyomravezetői díjat ajánlott fel a férfiért, aki a portál szerint azért bujkálhat Kanadában, mert a kanadai magyar szélsőjobboldaliak között könnyen eltűnhet.

A Tett és Védelem Alapítvány által indított perben egyébként a Kuruc.infónak szerverszolgáltatást nyújtó CloudFlare céget is beidézte a San Franciscó-i körzeti bíróság. A cég a The Press Democratnak azt mondta, együttműködik a hatóságokkal az ügyben.

Varga Béla 2012 szeptemberében az MTI-nek nyilatkozva tagadta, hogy ő lenne a Kuruc.infó tulajdonosa. A tulajdonos kilétét ugyanakkor nem fedte fel, arra hivatkozva, hogy Magyarországon „üldözik” a weboldalt. Azt viszont elismerte, hogy ő jegyeztette be a honlapot az Egyesült Államokban. Varga közölte, hogy a Kuruc.infó hirdetési bevételeit nem az ő bankszámlájára utalják át, hanem a portálnak az ugyancsak az Egyesült Államokban lévő bankszámlájára, amelyet nem ő kezel. Jobbik-szimpatizánsnak vallotta magát és nem tagadta, hogy nézetei közel állnak a Kuruc.infóban közöltekkel, de azt állította, semmi köze nincs ahhoz, ami kikerül a portálra. Arra a kérdésre, hogy személy szerint fenyegetett-e meg embereket, nem válaszolt.

A kormány egyébként évek óta próbál fellépni a rasszista és antiszemita tartalmú Kuruc.infó ellen, mindeddig sikertelenül: az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett portállal szemben ugyanis a hazánkat nemegyszer antiszemitizmussal vádoló ország a szólásszabadságra hivatkozva nem hajlandó lépni.

Ismert, a jelenlegi kabinet a szükséges diplomáciai utat végigjárta, még Orbán Viktor miniszterelnök is fordult korábban amerikai képviselőkhöz, hogy az országukban működő szerverekről üzemelő portál leállításához nyújtsanak segítséget.

Ennek apropója az volt, hogy még 2012-ben az antiszemitizmus és a szexuális kisebbségekkel szembeni intolerancia elleni fellépésre kérte 50 amerikai kongresszusi képviselő Orbán Viktort. A miniszterelnök viszont válaszlevelében rámutatott, hogy ebben az ügyben Amerikának jelentős sara van, hiszen a Kuruc.infó ott van bejegyezve, és mind ez idáig hiába kérték „kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül” a szélsőséges portál elleni amerikai fellépést. Orbán levelében ezért arra kérte az amerikai képviselőket, hogy segítsenek abban, hogy „megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk”.

Sokak szerint az, hogy a nyíltan antiszemita Kuruc.infó tovább működhet, a magyar kormánnyal nem szimpatizáló erőknek kedvez csak igazán: a Magyarországot elítélő, hazánkat antiszemitának vagy rasszistának bélyegző tudósítások vagy jelentések rendszeresen hivatkoznak a szélsőséges portálon található kirekesztő tartalmakra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.