Interjú

Egy öngyilkos merénylő lelkének bugyrai

Póczik Szilveszterrel arra kerestük a választ, vajon mi visz rá egy embert, hogy másokat öljön meg saját maga felrobbantásával

László Dávid, 2016. február 8., hétfő 18:50, frissítve: hétfő 19:42
Kiből lesznek az öngyilkos merénylők? Veszedelmes agymosottakból, a társadalom szuicid hajlamú kitaszítottjaiból? Mi fut át az ember agyán azokban a másodpercekben, mielőtt megnyomja a robbanószert aktiváló gombot? Talán félelem, áhítat, vagy egyszerűen kikapcsol a gondolkodás? És vajon miért éppen az iszlámra jellemző ez a brutális fegyver? Ezekre és hasonló kérdésekre kerestük a választ Póczik Szilveszterrel, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársával.

– Az iszlám tiltja az öngyilkosságot, a magukat felrobbantó merénylők mégis megbecsülésnek örvendenek és mártírokká válnak. Nincs itt ellentmondás?
– A probléma az, hogy a jelenséget saját fogalmainkkal próbáljuk leírni. Saját narratívánkban elbeszélve valóban öngyilkosság, illetve terrorakció történik, ami negatívan értékképzeteket kelt. De ha kilépünk saját fogalomkészletünkből, és az elkövető nézőpontjából tekintjük, akkor egy háborús helyzetben önfeláldozó, hősi magatartást láthatunk. A halált önként vállaló mártír nem ismeretlen a kereszténységben sem. Az iszlámban pedig, ahol ez a hagyomány még erősebb, ez nem öngyilkosság, hanem mártírium. A muszlimok világában nincs olyan individualizmus, mint az európai kultúrában, számukra ez értelmezhetetlen. Míg az európai ember „belülről irányított”, maga választja céljait és hozza döntéseit függetlenül a társadalmi elvárásoktól, addig a muszlimok számára nem az egyén, hanem a közösség a fő érték. A törzs, a klán vagy a család mutatja az utat az egyén számára. Aki a családra dicsőséget hoz, nagy megbecsülésnek örvend, aki pedig szégyent, azt megvetik, kiközösítik, vagy súlyosan megbüntetik. Aki öngyilkos elkövetőként a közösség harcában áldozza az életét, hallatlan megbecsülést hoz a családjára. Fényképét – ahogy Gázában szokás – kirakják az utcára, naponta gyertyát gyújtanak érte, évekig ünneplik a születésnapját, és sokáig mindenki emlékszik a hőstettére. Bizonyos szervezetek, mint a Hamász, ezeket az akciókat gazdagon honorálják a családnak, segítve megélhetésüket.

– Mindig jellemző volt ez az iszlámban?
– Az iszlámnak a radikalizmus mindig is része volt. Amit ma szalafizmusként ismerünk, az lényegében a próféta halála utáni nemzedékben azonnal megkezdődött. Ez egyfajta reformmozgalom, célja a visszatérés az eredeti értékvilághoz, ahhoz a gyakorlathoz, amit a próféta és követői életükben folytattak. Ez hullámokban újra és újra megjelenik, tehát az iszlám integráns része a szalafijja. A közhit szerint a társadalmi hanyatlás oka az iszlám igazi természetétől való elfordulás. Ezért ez a fundamentalizmus folyamatos utánpótlást kap. Fontos alapvetés, hogy a történelem a kinyilatkoztatással kezdődik. A próféta előtti időszak, és minden, ami nem iszlám, az a történelem előtti tudatlanság állapota. Ma a hittudósok vitáznak Európa iszlamizálásáról, és többen úgy vélik, az európaiak repesve várják, hogy megtérhessenek az iszlámhoz, megszabadulva a tudatlan, barbár emberelőttiségtől. Az iszlámban a zsidók és keresztények a „könyv népei” és az iszlám előzményei, ezért védettek. Nem szabad megölni őket, de még nem megvilágosodottak, nem egyenrangúak, hanem alattvalók, ezért védelmi adót kell fizetniük, az iszlám nem mondott le megtérítésükről. A más hitűeket azonban, ha nem térnek be, meg kell ölni, asszonyaikat pedig eladni rabszolgának. Az, hogy az öngyilkos merényletek kis része irányul Európa ellen, míg az iszlám világban tömegesek, azért van, mert a szunniták szemében például, akik önmagukat tartják igaz hívőnek, a síiták az iszlám renegátjai, hitehagyottak. Az iszlámból pedig kitérni nem lehet, ezért halál jár.

– A vallási fanatizmuson túl mi az öngyilkos merényletek pszichológiai háttere, hogyan jut el idáig egy ember?
– Minden kutatás arra jutott, hogy az öngyilkos merénylők épeszűek és éplelkűek. Lélekgyógyászok utalnak olykor a zavaros családi háttérre, az apakép hiányára, egyéni elszigeteltségre, kilátástalanságra, vagy alulműveltségre kiváltó okként, de ezt a pszichometria nem igazolja, sőt kifejezetten cáfolja. Gyakran művelt családból, jó körülmények közül érkeznek, például jó esélyekkel bíró diplomások. A túlélő elkövetőkön végzett vizsgálatok a pszichózis hiányát jelzik. Leginkább talán a nárcisztikus személyiség elméletével leírhatók, mint magas erkölcsiséggel és túlterjeszkedő felelősségtudattal bíró karakterek, de ebben is sok a feltevés. Szerintem egyszerűbb a magyarázat. A merénylők többsége 15 és 30 év közötti. Olyan fejlődési szakaszban van, amikor az értékek nem kellően kontúrozottak, a lelkivilág képlékeny, instabil. Európai kamaszok körében is mennyi lelki problémával, küszködéssel, devianciával, öngyilkossági kísérlettel találkozunk. Még formálódnak, hallatlan erős bennük az etikai érzékenység, dühösek a világ nagy igazságtalanságai és persze egyéni kudarcok miatt. Ezért hajlamosak a radikalizmusra. Ahhoz, hogy valakiből merénylő váljék, tagadhatatlanul kell egyfajta hajlam, de nem igaz, hogy a merénylők eleve öngyilkossági késztetésekkel küzdenének. Azokból válhat merénylő, akik „lelkileg megérinthetőek”, nagyon érzékenyek. A „világ rosszasága” bennük nagyon erős visszhangot kelt, és bizonyos társadalmi feltételek és imponáló magatartásminták inspirálhatják őket. Az effajta érzékenység különösen jellemző a fiatal nőkre, érzelmileg könnyebben befolyásolhatók, önátadóak, nem véletlen, hogy egyre több terrorista kerül ki közülük. Ha egy muszlim nő harcossá válik, azzal kitör alávetett szerepéből, felemelkedik a harcosok, a férfiak közé, viszont senki nem fogja feleségül venni, és a családjából is kiszakad. A radikalizálódás kapcsán érdemes más párhuzamosságokra is figyelni. Európában egyre kevésbé vesszük észre, mekkora vonzerő rejtőzik bizonyos eszmékben. Pedig a két nagy totalitarizmus, a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus párhuzamba állíthatók a radikális iszlámmal. Koherens és univerzális eszmék voltak. Rengetegen hittek a „történelmi szükségszerűségekben”, a faji felsőbbrendűségben és proletár világforradalomban. Tűzbe mentek vagy meghaltak érte. De a hétköznapok világából említhetnénk azt is, milyen sokan csatlakoznak szektákhoz.

– Sokszor hallani, hogy a legádázabb dzsihadisták nem túl valláskövetőek. Elég például az Iszlám Állam hóhérárának, Dzsihádi Johnnak a londoni kicsapongó életstílusára gondolni. Mi okozza a hirtelen megtérést?
– Az a léha életmód, amely egyes embereket eltávolít a közösségüktől, annak normáitól, evilági és túlvilági értékképzeteitől, idővel erős belső feszültséget és bűntudatot kelthet. Ez később szélsőséges vallásosságba és szabálykövetésbe fordulhat. Hirtelen jön a megbánás és megvilágosodás: a „micsoda bűnös, istentelen életet is éltem!” Azért, mert valaki nem olvasta a Koránt, az abból eredő értékvilágot megismerte és elsajátította a közösség közvetítésével. A bűnbánókat pedig a közösség magához öleli, leginkább a radikálisok. Ők céltudatosan toboroznak. Az alkalmasnak látszó fiatalokat a közösségben fokozatosan, vallási oktatás révén és pszichológiai praktikákkal terelik a radikalizmus felé. A vezetők diploma nélkül is kiváló pszichológusok. Képesek szilárd belső szabályokon nyugvó közösséget szervezni, karizmatikusak, képzettek, hitelesek és meggyőzőek. Lépésről lépésre készítik fel követőiket a fegyveres harcra vagy az öngyilkos akcióra. Ezeken a módszereken alapulnak az ISIS táboraiban folyó képzések is. Persze vannak, egyre többen, akik önállóan radikalizálódnak, és magányos farkas jellegű terrorista válik belőlük. Ők a legveszélyesebbek.

– Nehéz elképzelni, hogy valaki önként cafatokra robbantja magát. Lehet tudni valamit arról, mit élnek át ezek az emberek?
– Érdekes jelenség, hogyha egy elkövető esetleg túlélte a tervezett öngyilkos merényletet, többször nem próbálja meg, legalábbis én nem tudok ilyenről. Valószínűleg azért, mert olyan fokú stresszt él át, ami egy életben csak egyszer lehetséges. Beszámolóik szerint nem is nagyon emlékeznek, mi történt. Olyan élesen koncentrálnak a teendőjükre, hogy minden egyéb kívül esik a figyelmükön. Ezt beszűkült tudatállapotnak véljük, de ők sokkal inkább úgy érezhetik, a tudatuk nagyon is kitágul. Sőt egyenesen a kozmosz és az örökkévalóság dimenzióiba emelkednek, hiszen a Jó és Rossz harcában önmagukat a jó oldal harcosainak tudják, aki a végtelenül könyörületes Isten előszobájába lépett és kifogyhatatlan jutalmak várják. Ez a módosult tudatállapot lassan épül fel, vannak külső jelei is. A halálba készülőnek nem kellenek földi javak, eladja értéktárgyait, puritán ruhát ölt, szakít családjával és a külvilággal, szerzetesként viselkedik, esetleg szalafista szakállt növeszt. Szabadulna minden földi nyűgtől.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 08.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása