Oregoni felkelés

Fegyveres lázadás Amerikában

Balogh Roland, 2016. január 3., 18:42, frissítve: 22:55
Százötven felfegyverezett farmer elfoglalt egy kormányépületet, és fegyverbe szólítottak minden „hazafias” érzelmű amerikait a szerintük elnyomó központi hatalommal szemben.

Nem tudni, mi lesz a végkifejlete, de izgalmasan indul az új év Oregon államban. A nagy fagyban és hóban mintegy százötven, automata gépfegyverrel is bíró farmer benyomult és elfoglalt egy kormányzati épületet – jelentette a The Oregonian.

A helyi hírportál beszámolója szerint a csoport még szombaton demonstrált, majd helyi idő szerint vasárnap reggel foglalta el a Malheur Nemzeti Park központját. A szövetségi kormányzat épületében amúgy senki sem tartózkodott az újévi hosszú hétvégén.

A magukat igazi amerikai hazafiaknak nevező társaságot a kormányellenes megmozdulásairól elhíresült nevadai farmer, Cliven Bundy három fia, Ammon, Ryan és Mel vezeti. A farmerek azért kezdtek akcióba, mert szerintük két másik helyi farmert, a 73 éves Dwight Hammondot és 46 éves fiát, Stevent még tavaly októberben másodfokon öt év börtönre ítélték gyújtogatás miatt. A The Washington Post napilap információi szerint a két férfinak hétfőn kell bevonulnia a kaliforniai San Pedróban található fegyházba.

A vádak szerint Hammondék azért gyújtottak fel 139 hektár állami földet, mert így akarták eltüntetni a nyomait annak, hogy illegálisan szarvasokra vadásztak. A CNN által is idézett Hammondék viszont azt állították, azért vegzálják őket, mert nem akarták eladni földjüket a kormányzatnak, illetve a nemzeti parknak.

Nem riadnak vissza az erőszaktól

Az állítólag ez ellen „felkelő” Bundyék egyébként egy Facebook-bejegyzésükben ezt írták:

„Minden hazafinak! Itt az idő, hogy felkeljünk, s ne álljunk le. Szükségünk van a segítségetekre. Készüljetek!”

Az oregoni Burns településtől negyvenöt kilométerre délkeletre található központban elbarikádozta magát a társaság. Ammon Bundy telefonon leszögezte a The Oregoniannek, hogy senkit sem akarnak bántani, de nem riadnak vissza az erőszaktól, ha a rendőrség megpróbálja őket eltávolítani az épületből. Mint megjegyezték, a hatóságoknak semmilyen hatáskörük sincs Harney megyében, ahol jelenleg tartózkodnak. Hozzátették: ha kell „meg is halnak a szabadságukért”. Egyúttal azt is jelezték, egész Amerikában forradalmat szeretnének kirobbantani. Fegyverbe szólították az amerikaiakat, és azt is közölték, „ez olyan lehetőség, amely az egész Egyesült Államokat felrázhatja”.

Sajtóinformációk szerint a Bundy testvérek évek óta azt tervezték, hogy elfoglalják ezt az oregoni létesítményt.

„Nem vagyunk terroristák!”

S miközben a sajtó úgy aposztrofálta az esetet, hogy „jobboldali érzületű fehér terroristák” elfoglaltak egy épületet, a csoport a CNN-nek leszögezte:

„Nem terroristák, hanem felszabadítják a zsarnokság alól a nemzeti park területét, ahová vissza szeretnék engedni az állattenyésztőket, bányászokat, favágókat.”

Szerintük az egyetlen megoldás, ha függetlennek nyilvánítják magukat, nem fizetnek adót, és kivonják magukat szövetségi felügyelet alól. Ahogy Ammon Bundy fogalmazott: „ha kell évekig kitartunk, és itt maradunk”.

Erről beszél egyébként többek között egy, a YouTube videomegosztóra is felkerült felvételen az oregoni „milícia” egyik tagja, Jon Ritzheimer is. Mint mondja, ha kell, a halálig küzd a zsarnokság ellen. „Az elnyomás és a zsarnokság ütötte fel a fejét Oregonban – ahogy látjuk, az egész Egyesült Államok területén is – s a Bundy farm csak egy példa volt. És nekünk, állampolgároknak ezzel szembe kell szállnunk” – közli a férfi. Ritzheimer ezután kritizálja az amerikai jogrendszert. Majd aláhúzza: „teljes mértékben lemondok az életemről annak érdekében, hogy megvédjem a zsarnokságtól ezt az országot!”

Az internetes fórumok hozzászólás-cunamijaiban közben azon vitatkoznak, hogy az oregoni fegyveresek „hősök”, kisstílű fegyveres önbíráskodók vagy netán „vidéki terroristák”. A hatósági fellépés hiánya miatt a közösségi oldalakon megjelent és terjedőben van az #OregonUnderAttack (Oregon támadás alatt) hashtag, hogy ezzel a címszóval gyűjtsék össze az oregoni akciót elutasító véleményeket.

Azóta például több, a Twitteren igen aktív újságíró is ezzel a címszóval tett közzé bejegyzést. „Kihagytam volna, hogy behívták a Nemzeti Gárdát Oregonban? Emlékszem rájuk Fergusonban és Baltimoreban” – írta például Roland Martin. Az újságíró arra utalt, hogy miközben a több színesbőrű lelövése utáni tüntetések alkalmával azonnal hívták a Nemzeti Gárdát, addig itt – az eddigi hírek szerint – ez még nem történt meg.

A két bebörtönzött Hammond ügyvédje, Alan Schroeder közben a CBS televíziónak leszögezte, védenceinek semmi közük a dologhoz, s a nevükben senki se szólaljon fel.

A helyi seriff, Dave Ward jelezte, maradjon mindenki távol a területtől, amíg a hatóságok nem rendezik az ügyet.

Nem ismeretlenek

A magukat most elbarikádozó három Bundy testvér apja egy 1993-tól elhúzódó vita után, 1998-ban kapott egy végzést a szövetségi földügyi hivataltól, amely szerint az általa használt föld jelentős részén elveszti a legeltetési jogot, mert az a sivatagi teknős egyik utolsó ismert élőhelye, és Cliven Bundy marhái zavarnák a teknősöket. A férfi azzal érvelt, hogy a családja már a 19. század vége óta ezen a földön él marhatenyésztésből, így ehhez a szövetségieknek semmi közük. Földhasználati díjat sem igazán akart fizetni az idősebb Bundy. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy 2014 áprilisában már állig felfegyverzett szövetségi ügynökök vették körül a család  tanyáját, hogy végrehajtsák a hivatal döntését.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - 33 db

A hozzászólások mutatása