A megfigyelő központ szerint legalább 400 fiatalkorút, az úgynevezett „kalifátus kölykeit” részesítette katonai kiképzésben és ideológiai oktatásban a szélsőséges iszlamista szervezet. A fiatalkorúakat iskolák, mecsetek és nyilvános helyek közelében környékezik meg, s gyakran pénzt ajánlva csábítják magukhoz – áll az OSDH közleményében.
„Azért használnak gyerekeket, mert könnyű »átmosni az agyukat«. Azt teremtenek belőlük, amit akarnak ” – mondta Rámi Abder-Rahmán, az emigránsszervezet vezetője.
Az IÁ ideológiája, amely az iszlám törvények, a saría sajátos olvasatán alapszik, indokoltnak tekinti a nézeteikkel ellenkező, illetve az azokba be nem illő emberek megölését. A szervezet önkényesen dönti el, hogy éppen kit és miért tekint ellenségnek, és a szerinte a saría ellen vétőket gyakran különös kegyetlenséggel kivégzi.
Az IÁ a gyilkosságokról előszeretettel készít és tölt fel videókat az internetre, köztük olyanokat is, amelyekben gyerekek is részt vesznek a gyilkosságban, illetve maguk követik el azokat. Március elején az IÁ egyik videofelvételén egy fiatal fiú lőtt agyon egy izraeli arab férfit, akiről a terroristák azt feltételezték, hogy kém. A francia hatóságok arra gyanakodnak, hogy a tizenéves a Toulouse-ban és Montauban városában 2012 márciusában három francia katonával, három gyerekkel és egy zsidó iskola tanárával végző Mohamed Merah féltestvére lehet.
Abder-Rahmán szerint az IÁ azért folyamodik a kiskorúak besorozásához, mert az év eleje óta mindössze 120-an csatlakoztak a szervezethez. Ez részben a török határellenőrzés megerősítésének tudható be, ahol a külföldi állampolgárok próbálnak átjutni Szíriába, hogy a terroristákhoz csatlakozzanak.
Az IÁ uralma alatt lévő szíriai területeken viszont elég gyerek van, akiket fel tudnak használni céljaikra. A szülőket arra buzdítják, hogy gyerekeiket küldjék el a kiképzőtáborokba, illetve gyakran a tudtuk nélkül csábítják magukhoz a fiatalokat.
A táborokban a fiatalkorúakat megtanítják az éles lövészetre, hadviselésre és autóvezetésre – áll az OSDH közleményében. Az IÁ viszont nem csak harctéri feladatokra toborozza a gyerekeket: sokakat informátornak vagy a támaszpontjaik őreinek vesznek fel. A megfigyelő központ megjegyezte, hogy a születési rendellenességgel rendelkező fiatalokat is szívesen fogadják soraik közé.