A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
Túlságosan fehér a magyar író
Nádas Péter rasszista megfontolások miatt nem kerülhetett az irodalmi díj jelöltjei közé.
A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án.
Az egyesület honlapján található programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.
A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.
Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy új, online felületen.
Mint írják, az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudják fogadni, ezért kérnek mindenkit,hogy az új online felületet használja.
Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.
Nádas Péter rasszista megfontolások miatt nem kerülhetett az irodalmi díj jelöltjei közé.
Hamarosan kezdődik a budapesti kínai filmhét.
A Netfix nem lassít, újabb öt sorozat, amit muszáj megnézned.
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
Feleségét lehallgatta, új barátnőjét megalázta, egy másik nővel erőszakoskodott, viszont photoshoppal manipulálja képeit: a kétarcú Magyar Péter
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
Romániába utazik Orbán Viktor
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Egy focibohóc, aki a tévében morgós öregúrként rugdossa a sztárokat
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Nádas Péter rasszista megfontolások miatt nem kerülhetett az irodalmi díj jelöltjei közé.
Hamarosan kezdődik a budapesti kínai filmhét.
A Netfix nem lassít, újabb öt sorozat, amit muszáj megnézned.
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.