A mindvégig feszült, elmés és olykor humoros darabot telt ház előtt mutatták be a Pozsonyi úti református templom altemplomának felújított színpadán, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában.

1472-ben járunk, történelmünk egyik érthetetlen árulásának idején. Vitéz János és Janus Pannonius a magyar főurakkal együtt nehezményezi, hogy Mátyás a török visszaszorítása helyett a csehekkel háborúzik, és a tizenkét éves lengyel Kázmért akarják a helyébe a trónra ültetni. Miután Mátyás leleplezi az ellene szőtt összeesküvést, kemény kézzel bánik el az árulókkal. De vajon másképp alakult volna a történelem, ha a felek nyíltan megbeszélik az egymástól elszenvedett sérelmeiket? Ezzel a gondolattal játszik el a rendező.

Meddig mehetünk szembe a hitünkkel? Mi a fontosabb, a barátság vagy az elveink iránti hűség? Mennyire tudjuk a saját érdekeinket háttérbe helyezni egy nemes cél érdekében, vagy egyáltalán felül tudunk-e emelkedni önmagunkon?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülünk a Mátyás és Janusban, a váltakozó idősíkokban, az élő és halott karakterek között pedig elhangzik mindaz, ami a valóságban nem tisztázódott, ezzel érthetőbbé téve a konfliktus hátterét. És bár a politikából indul, hamar világossá válik, hogy nem csupán politikai okok húzódnak meg az árulás mögött, a lázadókat sokkal kézenfekvőbb dolgok motiválják, köztük olyanok, amelyek Trója vesztét is okozták.

– Meg akarlak érteni, és azután megbocsátani – mondja Mátyás egykori jó barátjának, Janusnak. Ez a megérteni akarás a színdarab fő mozgatórugója, a drámai párbeszédek során egyre inkább megértjük a szereplők belső motiváció­ját, és azzal szembesülünk, hogy a saját szemszögéből minden szereplőnek igaza van. Történelmi drámáról lévén szó, felüdítő látni, hogy a korszak ábrázolása mellett hús-vér szereplők belső tusáját követhetjük nyomon, esendő emberek ezek, akik éppen annyira küzdenek egymással, mint saját lelkiismeretükkel.

– Te változtál meg, király! – válaszol Vitéz János Mátyásnak, amikor az számonkéri rajta az árulást.

A kilenc szerepet csak öt színész játssza el úgy, hogy mindannyian végig a színpadon vannak. Károlyi Krisztiánnak nem okozott problémát a lázongó Janus Pannonius bőrébe bújni, jól működnek a drámai párbeszédek közte és a Mátyást alakító Széplaky Géza között.

A legnagyobb kihívás talán Stelly Zsófiának jutott, aki egyszerre játssza Borbálát, Hedviget és Katalint. Vitéz János vívódása jól átérezhető Krizsik Alfonz alakításában, aki egyben Ulászló szerepét is játssza. Az öreg Pius pápát és a tizenkét éves Kázmért ugyanaz a színész, Kákonyi Tibor alakítja.

A színdarab váratlan fordulattal zárul, amitől jobban megérthetjük Janus indítékait, és persze az is kiderül, hogy Mátyás megbocsát-e a költőnek. A színdarabot ma ismét előadják a Pozsonyi úti református templom altemplomában 19 órai kezdettel.