Kecskeméti színész vezeti az orgoványi Tehetségműhelyt

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával hatvanórás foglalkozássorozat valósul meg, amelyen 10–14 év közötti fiatalok vesznek részt.

Gőz József Miklós
2021. 02. 19. 12:12
null
Sirkó László, a színház örökös tagja a fiatalokkal Fotó: ifj. Háry Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és környezetének jó kapcsolatát jelzi, hogy egyik színművészüket, Sirkó László örökös tagot kérték fel Orgoványban a Tehetségműhely vezetésére. Ez egy tehetséggondozó programot valósít meg, amelynek címe: Lúdas Matyi – ahogy mi csináljuk... A Színészek az Ifjúságért Alapítvány és az orgoványi Dr. Tóth Zoltán Általános és Alapfokú művészeti Iskola szervezte műhely már meg is tartotta első foglalkozását.

Sirkó László, a színház örökös tagja a fiatalokkal

Fotó: ifj. Háry Péter

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával hatvanórás foglalkozássorozat valósul meg, amelyen 10–14 év közötti fiatalok vesznek részt. Megismerik a színházat, a színházi alkotófolyamatot, s előadásokat is megnézhetnek (persze a járvány csillapodása után). Így megalapozhatják a színházi élmények értő befogadásához szükséges tudást, értelmi és érzelmi intelligenciájuk fejlődését. A program keretében bemutatandó darab – mint annak címe is jelzi – a Lúdas Matyi lesz, Fazekas Mihály eredeti, a beszélőt próbára tevő, de igazi, magyaros nyelvezetével.

Online premier

Érdekes bemutatója volt a színháznak a február 14-i Valentin/Bálint-napon. Ekkor tették hozzáférhetővé Látó Richardnak, a színház zeneszerzőjének, karmesterének és vezénylő korrepetitorának alkotását, a Cigány lány tánca című rapszódiát. A szimfonikus zenekarra és zongorára írt művet a Nagyszínházban rögzítették. A zenekart ebben a változatban egy szintetizátor helyettesítette, amelyen Kovács Levente adta elő a zenekari részleteket, a zongoraszólamot Madarász Éva játszotta, míg a szerző kísérte őket. Tóth Jázmin koncertmester hegedűn működött közre, míg Ferenc Bálint színművészt narrátorként láthatta, láthatja az internetes csatornákon a közönség. Látó Richard, akinek már számos alkotását bírálta el pozitívan a Nemzeti Kulturális Alap zeneművészeti kollégiuma, reménykedik abban, hogy a járványveszély elmúltával közönség előtt és negyven tagú zenekarral is bemutathatja zenedarabját, amelyben hol melankolikus, hol szilaj ritmusokban szól a cigány lány tánca.

Lakatkulcsok az időkapszulában

A színház a házasság hetére készülve „fedezte föl”, hogy három bemutatott darabjában is felmerülnek kérdések e témában, a férfi és nő kapcsolatáról. Már a címével is beszél a Férjek és feleségek, ezen kívül az Egy csók és más semmiben, és a Jövőre, veled, itt 2.-ben is erről van szó. A színház művészei az itt is felmerülő témákról, az általuk megjelenített karakterekről, sőt saját élményeikről is vallanak egy exkluzív beszélgetés keretében. Az erről készült videót nemsokára online felületeken is elérhetik a nézők. Egyébként a színházépület oldalában egy lakattartót is kihelyeztek, amelyre szerelmespárok helyezték lakatjaikat Valentin napjáig. Az ott lévő kék postaládába bedobott kulcsokat pedig beteszik abba az időkapszulába, amelyet majd a színházfelújítás alapkövébe rejtenek.

Mit súg a súgó?

Az alkalmazkodáson kívül a színház már fel is vette a kesztyűt a vírus elleni harcban. Arató Andrea súgónak, aki már húsz éve dolgozik a színházban, lehetősége nyílt arra, hogy a társulat tagjai közül elsőként beadassa magának a Covid–19 elleni oltást. Ugyan korábban elsősorban a Pfizer–BioNtechre vagy a Modernára gondolt, de mivel háziorvosánál – aki a lehetőséget felkínálta – az AstraZeneca állt rendelkezésre, azt is elfogadta. Tettével nemcsak a színészeknek, hanem a „civileknek” is súg: tessék felvenni a védőoltást, mert csak ez teszi lehetővé, hogy hamarosan korlátozások nélkül élhessük az életünket!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.