Elhunyt Jankovics Marcell
A Magyar Művészeti Akadémia Facebook-oldalán tudatta: 80. életévében elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke.
Jankovics Marcell 1955-től a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba járt, ott is érettségizett. 1959–60-ban segédmunkásként dolgozott, majd a Pannónia Filmvállalathoz került, ahol fázisrajzolóként kezdett. 1965-ben rendezőnek nevezték ki, majd 1968-ig Dargay Attilával és Nepp Józseffel közösen készítették a nagy sikerű Gusztáv című rajzfilmsorozatot. 1971–72-ben a Kisképzőben tanított animációt. 1973-ban a Hanna–Barbera megvásárolta a János vitéz című rajzfilmje amerikai forgalmazási jogát, ám azt eddig nem mutatták be Amerikában. A Sisyphus című. munkáját 1974-ben Oscar-díjra jelölték.
Küzdők című alkotásával 1977-ben elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díját. Az akkori kultúrpolitika jellemző epizódjaként Jankovics helyett mást küldtek ki a díj átvételére. 1981-től pedig az Iparművészeti Főiskolán tanított szintén animációt. Két évvel később elkészült Az ember tragédiájának animációs film forgatókönyve.
1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, majd két évvel később kinevezték a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatójává. Még ugyanebben az évben megpályázta a Duna Televízió elnöki posztját, sikertelenül. A következő évben a Magyar Iparművészeti Egyetem DLA tudományos fokozattal rendelkező egyetemi magántanára lett. 1998–2002 között, majd 2010. augusztus 1. és 2011. október 15. között a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága, 1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnöke. 2003-tól a Fidesz kulturális tagozatának elnökségi tagja.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÓriási bulival búcsúzik a Mélység/élesség című fotótárlat
A zene mellett tárlatvezetések is szerepelnek a programban.
Majdnem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók hazánkban
A gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban.
Május utolsó hétvégéjén ismét jön a Múzeumok majálisa
Az eseménynek a Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert ad helyet.
Leesik az állunk! Elképesztő vagyonnal rendelkezik Paul McCartney
A Beatles alapító mellett J. K. Rowling is elég tehetős.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ekkor tartják az egyházi vezetők az ünnepi szentmiséket és istentiszteleteket
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
David Pressman: Magyarország elszigetelődött, magára maradt mind a szövetségen, mind az Európai Unión belül (VIDEÓ)
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Női kézilabda: az Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÓriási bulival búcsúzik a Mélység/élesség című fotótárlat
A zene mellett tárlatvezetések is szerepelnek a programban.
Majdnem egymilliárd dollárt költöttek el külföldi filmes produkciók hazánkban
A gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban.
Május utolsó hétvégéjén ismét jön a Múzeumok majálisa
Az eseménynek a Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert ad helyet.
Leesik az állunk! Elképesztő vagyonnal rendelkezik Paul McCartney
A Beatles alapító mellett J. K. Rowling is elég tehetős.