– Az Alba Regia Feszt története 1967-ig nyúlik vissza, ám 2014 óta színesíti minden évben a város zenei életét. Az évek során mi változott?
Mozizzuk át az éjszakát!
Az Art mozik éjszakája május 17-én összesen hat helyszínen várja a közönséget.
– Az Alba Regia Feszt története 1967-ig nyúlik vissza, ám 2014 óta színesíti minden évben a város zenei életét. Az évek során mi változott?
– Vörös Tamás főszervező társammal 2014-ben újraálmodtuk az Alba Regia Fesztet. Bár a rendezvény mindig is a dzsesszre fókuszált, szándékosan elhagytuk a dzsessz szót a fesztivál nevéből, mivel az emberekben az rögzült a dzsesszel kapcsolatban, hogy hallgathatatlan, érthetetlen, zavaros és hangos, holott ez egyáltalán nem így van. A dzsessz nagyon sokféle lehet, sokféle műfajt felölel, a közös metszetet pedig az improvizáció jelenti. A fesztiválra minden évben különféle stílusú, színvonalas zenekarokat, előadókat hívunk például a funk, a világzene, az etno, a dixieland és a dzsessz világából.
Így meg tudjuk mutatni a közönségnek, hogy egyáltalán nem kell félni a dzsessztől, mert nagyon is hallgatható, táncolható muzsika.
Emellett büszkék vagyunk arra, hogy van egy olyan város, mint Székesfehérvár, amely fontosnak tartja az igényes kultúrát és teljes mértékben támogatja a fesztivált.
– Miért idegenedett el közönségétől a dzsessz?
– Ennek oka jórészt a műfaj képviselőiben keresendő. Ha végigtekintjük a dzsessz több mint százéves történetét, akkor azt látjuk, hogy a negyvenes-ötvenes évekig a dzsessz tánczene volt, a kor diszkózenéje. Aztán jött a bebopkorszak, amikor az önmegvalósítás révén másfajta megközelítésben kezdtek játszani a zenekarok, s ez már nehezen volt befogadható a szélesebb közönség számára.
– Ebben az évben kiket hívtak meg az Alba Regia Fesztre?
– Örvendetes, hogy visszatérünk a felújított Bartók Béla térre, amit mi fogunk felavatni. Koncertezik többek között a régebbi típusú dzsesszt játszó Budapest Ragtime Band, akik a műfaj egyik legszínvonalasabb előadói idehaza és Európában.
Az etno és világzene képviselői közül érkezik Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt, ők legújabb, Levédia című lemezüket hozzák el. Fellép továbbá amerikai, groove-os alapú zenéjével a Vörös Janka New X-Series, valamint a Jambalaya, akik igazi táncos bulizenét játszanak.
A Fehérvár Big Band pedig a szving korszakból hoz zenéket. Igyekszünk a zenetörténet minden korszakából egy kis ízelítőt adni a közönségnek.
– Úgy tudom, hogy a Kodolányi János Egyetem és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium legtehetségesebb hallgatói utcazenélnek az egyes koncertek között. Milyen produkcióra számíthatunk tőlük?
– A koncertek közötti átállás alatt sem szerettük volna zene nélkül hagyni a közönséget, ezért harminc–negyvenöt perces koncerteket adnak a fiatalok, elsősorban gitár-ének duó felállásban.
– A Kodolányi János Egyetem más módon is támogatja a tehetségeket?
– Rendszeresen adunk lehetőséget a hallgatóinknak, hogy tapasztalatot szerezzenek. Nagy energiát fordítunk arra, hogy a magas színvonalú képzés mellett munkalehetőséget is kínáljunk a tanulmányok elvégzését követően. Főleg zeneiskolákkal vagyunk kapcsolatban, akik tanárokat keresnek, de évente többször szervezünk élvonalbeli zenekaroknak próbajátékot, illetve ha egy-egy zenekarba hangszerest keresnek, ajánljuk a tehetséges hallgatóinkat. Örömteli, hogy akik nálunk végeznek, azoknak körülbelül a nyolcvan százaléka a zenei pályán marad, ami magas aránynak számít.
– Visszatérve a fesztiválra, kiknek ajánlja a háromnapos eseményt?
– Tapasztalataink szerint főként a megyében élők látogatják a fesztivált, mert tudják, hogy jó a hangulat, jó zenéket hallgathatnak és finom borokat kóstolhatnak közben. A korábbi években, amikor Grammy-díjas előadók érkeztek, külföldről is sokan voltak kíváncsiak rájuk. A nyolc év során nemzetközi világsztárok is felléptek a fesztiválon, azonban tavaly és idén csak magyar fellépőket hívtunk a járványhelyzet miatt.
Szerencsére mindhárom napon telt házasak a koncertjeink. Az Alba Regia Feszt egy ingyenes családi rendezvény, amelyre minden korosztályt várunk.
Az Art mozik éjszakája május 17-én összesen hat helyszínen várja a közönséget.
Milyenek voltak Kaesz Gyula és Lukáts Kató otthonai?
Futurista divatbemutató is készül az amfiteátrumban.
Újabb 28 corvina digitális másolata vált elérhetővé.
Magyar Péter letagadta, hogy új anyósa-gazdasági vezetője négy évig börtönben ült - videó
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Megint bezárnak a boltok vasárnap: sem a Lidlben, sem a Pennyben nem tudsz majd vásárolni
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Szemben az erőszakkal
A Real Madrid segítheti közelebb a Fradit a BL-főtáblához
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Nem azt mondták, Gabi!
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
Az Art mozik éjszakája május 17-én összesen hat helyszínen várja a közönséget.
Milyenek voltak Kaesz Gyula és Lukáts Kató otthonai?
Futurista divatbemutató is készül az amfiteátrumban.
Újabb 28 corvina digitális másolata vált elérhetővé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.