Már az ötlet is hátborzongató, miszerint annyira élhetetlenné válik a jövő, hogy az embereknek a múltba kell menekülniük. Persze ettől még érdekes is lehetett volna az Új múlt (2021) című sci-fi, amely Lisa Joy első rendezése. Férjével, Jonathan Nolannal, aki egyébként a legendás filmrendező, Christopher Nolan öccse, nem kevés forgatókönyvírói tapasztalatuk van, ezért sem érthető, hogy miért lett ennyire rossz az Új múlt. A film eléggé emlékeztet ­Christopher Nolan egyik legjobb, kultikus mozivá vált alkotására, a lapunk filmtörténeti sorozatában is elemzett Eredetre (2010), ám meg sem közelíti annak filozofikus mélységét. Ott az álmokban kutat Leonardo DiCaprio, itt a múltban keresgél információkat Hugh Jackman. Mindkét filmben egy-egy nő titkát próbálják megfejteni, ott az álmokban, itt a múltban. Az Új múlt olyan, mintha az Eredet lebutított verzióját forgatták volna újra, azzal a különbséggel, hogy az Új múlt látványvilága erősen hasonlít a legendás kultuszfilm, a Szárnyas fejvadász látványvilágára, amelynek főszereplője, Harrison Ford szintén nyomoz, de nemcsak replikánsok után, hanem az élet értelmét is keresi. Gondolom, nem véletlenül ihletődtek ily sok kultuszfilmből, ezzel nem lenne baj, ha az elődök legendás sci-fijeiből Lisa Joy új minőséget tudott volna létrehozni.
Jellemző az alkotásra az a mozzanat, hogy a Rebecca Ferguson által alakított nő – aki azonnal a vágy titokzatos tárgya lesz, amint feltűnik a mozivásznon – a múltban nem mást akar megkeresni, mint (és ekkor kapaszkodik meg először a moziszék karfájába a néző) egy kulcsot. Szegény lány elvesztette a kulcsát, itt az idő, hogy bevessék a legmodernebb technikát ahhoz, hogy gyorsan meglegyen. Persze sok mindent ki lehetne ebből is hozni, ám csak annyit sikerül, hogy minden manipulálható. Manipulálható a múlt, az emlékek, az emberek, de leginkább a férfiak, főleg akkor, ha meglátnak egy szép nőt. Ezt az effektust egyébként a szintén kultikus filmmé vált Mátrix is elemzi 1999-ben. Ott arról van szó, hogy mi történik, ha megjelenik az utcán egy piros ruhás nő. Mindenesetre az Új múlt eleje még ígéretes, a búgó hangú narrátor a film noir eszköztárát felhasználva egy olyan világba vezeti a nézőt, ami elsőre egyáltalán nem hasonlít a miénkre, később viszont látni fogjuk, hogy olyan ez a világ is, csak még több benne az árvíz és a depressziós, magába forduló ember.
A film legfőbb hibája, hogy alkotója korunk hétköznapi kisembere. Nem művész, nem zseni, nem látnok. Korunk emberének legfőbb hibája pedig a mérhetetlen önzősége. Ezt tükrözi az Új múlt is. A lehetőséget, hogy a múltat alaposabban meg lehet ismerni, vagy elveszett tárgyak megkeresésére, vagy elrontott kapcsolatokon való rágódásra használják az emberek. Saját köldökük nézegetésére. Sebeik nyalogatására. Addig-addig nézegeti mindenki a saját múltjának azt a néhány boldog pillanatát, míg bele nem bolondul. És akkor már csak abban a néhány boldog pillanatban akar élni, s nem érdekli senki és semmi. Ez a film a XXI. századi ember tomboló önzőségének a mozija.
A múltban, az emlékekben, az álmokban való kalandozás nem az élet értelmének kereséséről szól, ahogy Christopher Nolan Eredetében vagy Ridley Scott Szárnyas fejvadászában láthatjuk, hanem a boldog pillanatok felidézéséről. Mintha valamiféle drogozást látnánk. Hiába a búgó hangú narrátor minden próbálkozása, a film semmilyen filozofikus mélységig nem képes eljutni. Nincsenek benne gondolatok arról, hogy a múltban – a személyes múltban is – rejlő ősi tudással mit lehetne kezdeni. Nincsenek benne gondolatok arról, hogy a hazugság, a másik ember becsapása (és ezzel életének teljes tönkretétele) nem valamiféle tévedés, amit bocsánatkérések közepette gyorsan orvosolni is lehet, hanem maga a pokol.