Két évvel ezelőtt, szintén nyáron, Craig Mazin forgatókönyvíró és Johan Renck filmrendező elkészítette az HBO és a brit Sky koprodukciójában minden idők egyik legnépszerűbb minisorozatát, amelynek a címe Csernobil volt. Abban a filmben a katasztrófát Valerij Legaszov, a Kurcsatov Atomenergia-kutató Intézet igazgatóhelyettese, a film egyik főszereplője magyarázza, aki a katasztrófa következményei­nek elhárításán dolgozott a valóságban is. Érdemes felidézni Legaszov legmegrendítőbb mondatait, mert a nemrég bemutatott orosz verzióban, amelynek címe Csernobil 1986, még csak ehhez hasonlóan súlyos mondatok sem hangzanak el. „A tűz, amit látunk, majdnem kétszer annyi sugárzást ad ki, mint a hirosimai bomba. Mármint óránként. Óráról órára. Húsz órája volt a robbanás, az negyvenbombányi. Holnap további negyvennyolc következik, és nem is áll meg. Addig ég és terjeszti a mérgét, amíg az egész kontinens ki nem pusztul” – mondja a sorozatban Legaszov. Arra a kérdésre, hogyan lehet eloltani, csak annyit mond: „Olyasmivel állunk szemben, ami eddig nem fordult elő ezen a bolygón.” Látjuk,  milyen temérdek ember munkájára van szükség ahhoz, hogy rendezzék a kárt és kitalálják, hogyan lehet orvosolni a bajt. A két évvel korábban bemutatott sorozat kíméletlenül feltárja, milyen emberi mulasztások sora vezetett a katasztrófához. Az HBO után most a Netflix is műsorra tűzte a maga csernobili katasztrófafilmjét Csernobil 1986 címmel, amelyet Danila Kozlovskiy rendezett, aki mindjárt a főszerepet is magára osztotta. Mivel majdnem minden jelenetben szerepel, túl sok tere nem maradt annak, hogy külső szemlélőként is megfigyelhesse a beállításokat. Danila Kozlovskiy egyébként már jó néhány filmben feltűnt színészként, a magyar közönség a Depardieu-féle 2011-es Raszputyinban láthatta, ott Dimitrij nagyherceget alakította. Túl sok rendezői gyakorlata viszont nincsen, ez látszik is az alkotáson.
A Csernobil 1986 nemcsak unalmas film, de a legfőbb baj vele az, hogy nem igazán szól Csernobilról. Egészen kifinomult eszközökkel kerüli, hogy a csernobili atomerőmű katasztrófájáról bármi konkrétumot elmondjon. Nemhogy magyarázattal nem szolgál a tragédiával kapcsolatban, hanem éppen hogy valamiféle sorscsapásként állítja be az eseményeket. Annál többet tudunk meg viszont arról, hogyan telnek a napjai Alekszej Karpusinnak. Ez a fiatal­ember a csernobili atomerőmű biztonsági részlegének tagja, tűzoltó. Valójában unatkozik Csernobilban, ahol nem nagyon szokott tűz lenni, át is kéri magát Kijevbe, ott van a nagy élet, nem pedig ebben a poros kisvárosban.
Karpusin, a tűzoltó találkozik régi szerelmével; a film fele az ő évődésükről szól, „se veled, se nélküled” a kapcsolatuk, bár mi, nézők látjuk, hogy úgy összeillenek, mint két legó. Azt is megtudhatjuk, hogy Karpusinnak – aki ekkor még nem volt a Szovjetunió hőse, az majd később jön, a robbanás után – van egy fia a lánytól, akiről nem is tudott. Nagy csibész ez a Karpusin, gondolja ekkor a néző, bár nem nagyon érti, hogy a csernobili katasztrófáról miért nincsen szó. A filmnek ezen a pontján a néző még nem tudja, hogy nem is nagyon lesz. Itt mindenki tudja a dolgát. Nem ijedeznek az emberek, hanem hősiesen megoldják a problémát, amely, mint valami ókori sorscsapás, lesújtott a szovjet népre. A megoldás kulcsa nemcsak a tűz eloltása, hanem az izzó reaktor alatt található hűtővíztároló vizének leeresztése. Ebben a filmben a hős tűzoltó (többedmagával) oldja meg a problémát, a valóságban mérnökök eresztették le a hűtővizet, akikről sokáig azt lehetett tudni, hogy meghaltak, aztán meg azt, hogy nem haltak meg. Ebben a verzióban viszont Karpusin életben marad, sugárzást kapott kisfiát meggyógyítják, a család pedig – immár újraegyesülve – boldogan éli le az életét.

(A borítóképen a Csernobil 1986 című film egy jelenete látható. Fotó: Netflix)