A Deftones-dalok nem valók a napfénybe – experimentális metal Budapesten

A sacramentói Deftones 2011 óta nem lépett fel hazánkban, ezzel együtt sem gondoltam, hogy megtölti a Budapest Parkot. Ennél többen erre a zenére hazánkban nem vevők. Nem könnyen befogadható, még akkor sem, ha három anyaguk is platina lett. Közel félház volt. Mivel a küzdőtérről néztem a koncertet, a színpadkép alsó részét nem láttam, de nappali fényben nem is igazán érvényesült volna a vizuál, amely többnyire a zenekar klipjeiből állt. A kezdés ezen az estén sem a meghirdetett 20 óra volt. Ahogyan azt már megszokhattuk a külföldi zenekaroktól a parkban. 20.20-kor csendült fel az intró és 21.45-kor már a kijárat felé sétáltam.

Szaniszló Hajnalka

2022. 06. 25. 12:00

A Budapest Park idén igazán sokat kedvez a közönségnek

Jót tett a Budapest Parknak, hogy lebontották a hatalmas tornyot a küzdőtér közepéről, hogy óriási kivetítőket helyeztek a színpad mellé, és hogy szigetelték a színpad két oldalát, így az utca irányába már nem szökik el a hangzás. A közönség is nagyon kulturált volt, még dohányozni is kimentek a tömegből – legalábbis ott, ahol én álltam.

A hazai metalzenei szakma tetemes része a közönség soraiban

A Deftones a bonyolult matematikai egyenlethez hasonlítható, technikás muzsikát játszó csapatok közé tartozik,

amelyeknek definiálására leginkább az experimentális jelző képes. Az alternatív metal nagyon tág fogalom. Ennek megfelelően a közönség soraiban nagy számban jelentek meg a hazai rock és metal zenei színtér különböző képviselői: zenészek, hangmérnökök és szakújságírók. Ennyi szakmabelit ritkán látok koncerten, és ez talán reflektál a Deftones komplexitására is.

A favoritok elvitték a show-t

A setlistben a zenekar minden korszakából, de nem minden lemezről szerepeltek dalok. A legtöbbet, a második lemezről, az 1997-ben megjelent Around the Furról játszottak. Sablonos rajongó vagyok, mert akkoriban szerettem meg a csapatot, amikor nagyon pörgött a két, legnépszerűbb lemezük, a White Pony és a Diamond Eyes. (Az előbbi Grammy-díjat érdemelt.) És nem is hatott meg annyira a többi korong azóta sem. Érzéseim szerint a felénél indult be igazán a koncert, nagyjából a hetedik dal környékén. (Persze ezért a mondatért a vájt fülű rajongók biztosan megköveznek majd.) A Diamond Eyes és a Digital Bath egyébként is a legnagyobb közönségfavoritok közé tartoznak. A már-már lírikusnak mondható és nagy kedvenc Sextape-nél pedig végre elkezdett eltűnni a nap a horizontról.

Nem a dalok minősége vagy a zenészek tudása és játéka volt kifogásolható.

További Kultúra híreink

A Korn Budapesten: erekben áramló lüktetés, generációs életérzéssel

A Deftones-hoz sötétség kell és a benne úszó fények

Ezen a ponton már én sem bírtam ellenállni és teljesen a tömeg elejére szivárogtam. Oda, a hatalmas színpad és a fölém magasodó óriási kivetítő árnyékában, ahol teljesen beborított ez a szédületesen technikás zene. Végre egészen magával ragadott a koncert. Amikor elkezdődött az esti szürkület, akkor kezdett igazán felfelé ívelni az este. Ezzel együtt a zenészeken is ekkor éreztem leginkább a lelkesedést. Az énekes, Chino Moreno meg is jegyezte, hogy milyen csodálatos ez a nyári este, pláne így, a hét végéhez közeledve. És valóban, a már ráadásblokk részét képező 7 Words-nél járatta maximumra a koncertet a zenekar és a közönség is.

Megváltozott világlélek – megváltozott koncerthangulat

Ezen a ponton jutott eszembe valami, amit leginkább a korszellemmel tudok magyarázni.

Manapság más a koncertek hangulata, mint öt, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt volt.

És ez nem stílusfüggő. Poptól metalig minden produkcióra igaz. Mintha az, ami körülöttünk zajlott az elmúlt években (Covid), és ami még most is súlyként nehezedik ránk (háború), rányomná a leheletét a koncertek atmoszférájára is. (Itt érdemes elgondolkodni azon is, hogy Stephen Carpenter, a zenekar alapító-gitárosa a teljes Spring Tour névre keresztelt körutat kihagyta, arra hivatkozva, hogy nem szeretné átlépni az USA területét a világ jelenlegi helyzetét tekintve.)