Negyvenezer ember akarata

„Fontos, hogy a remény üzenete és az örömhír minden lehetséges úton eljusson az emberekhez. A zenén keresztül Istenhez fordulni egy lehetőség, ahogy Bach mondta: felüdül a lelkünk általa” – fogalmazott lapunknak László Viktor, az Ez az a nap! rendezvénysorozat megálmodója és főszervezője, akit az idei alkalomról kérdeztünk.

Zana Diána
2022. 07. 21. 7:35
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ebben a korban, amikor elhatalmasodott a bűn, és halálkultuszban élünk, Isten talán még soha nem látott módon vonzza magához az embereket – mutatott rá a főszervező, aki azt is elárulta, hogy a rendezvény célja éppen ezért az élet felmutatása. Ez a gondolat János evangéliumát idézi, amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” 

A mintegy két évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés mögött több tucat nagy rendezvény áll, amelyek középpontjába mindig Jézust helyezték. 

Elein­te a Tabán moziban, a Margitszigeten, a Kisstadionban, a Népstadion-kertben és a Hősök terén gyűltek össze, felvonulásokat tartottak Budapesten és vidéki városokban, az utóbbi évtizedben pedig a Papp László Budapest Aréna lett a fő helyszín.
A legutolsó évek mottói az út, majd az igazság voltak, idén pedig az élet következik. A zenei blokkok között számos üzenet, bátorítás és tanúságtétel hangzik majd el a különböző felekezetekből érkező lelkészektől és egyházi vezetőktől, akik Jézusra, vagyis az életre mutatnak rá, és közösen imádkoznak nemzetünkért. Ahogy László Viktor fogalmazott: 

július 23-a egyfajta reménységnap lesz, amely a körülöttünk lévő, bizonytalan világban Jézusra, egy kősziklára irányítja figyelmünket, amelyből élővíz tud fakadni.
A felcsendülő dallamokat – a főszervező szerint – nem egyszer, hanem kétszer írták meg, először a menny­ben, majd itt, a földön is, az üzenetük Istentől ihletett. 

 

Az Ez az a nap! 2022 külföldi és hazai előadói – mint megtudtuk – elsősorban nem fellépni, hanem testvérekként szolgálni jönnek az idei rendezvénynek otthont adó Puskás-arénába. A Bethel Music és a többszörös Grammy-díjas Michael W. Smith az Egyesült Államokból, a Planetshakers Ausztráliából érkezik, valamint színpadra lép még többek között az Egyesült Királyságból Martin Smith, Tim Hughes, Graham Kendrick, Noel Richards, a London Community Gospel Choir és Noel Robinson. A hazai keresztény könnyűzene képviselői közül Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Caramel, Oláh Gergő, Mező Misi, Gável András és Gellért, a Dics-Suli Band, a PZM, a Keresztkérdés, Hanna, Dobner Illés, a Golgota-dicsőítés, a Crux, az Új Forrás, a Hidden Kingdom és a Hermons is ott lesz. A találkozó hivatalos himnuszát Molnár Ferenc Caramel szerezte, és a stadionban fellépő énekesekkel együtt adja majd elő.
A szervezők számára a minőség éppen annyira fontos, mint hogy több tízezren legyenek együtt ezen a napon határainkon innen és túl, hogy együtt imádkozzunk nemzetünkért, és megerősítsük a kapcsolatot a keresztény felekezetek és közösségek tagjaival, valamint a környező országokban élőkkel. 

A Magyarországon működő szeretetszolgálatokkal egy közös akció részeként a szervezők arra kérnek minden érkezőt, hozzanak magukkal valamilyen tartós élelmiszert, amelyet a bejáratoknál felállított adománypontokon lehet majd leadni, később pedig eljuttatják Kárpátaljára a rászorulóknak. Minden résztvevő ajándék Bib­liát kap az esemény végén.
A rendezvény nemcsak az egyének, de a nemzet szintjén is szeretné megerősíteni a kereszténységet, mégpedig egy olyan ünneppel, ahol az egész Kárpát-medence határok nélkül van jelen, a magyarság közös szívdobbanással dicsőítheti Istent, 

ugyanakkor egymásnak is erőt tudnak adni a résztvevők. Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarország különböző pontjairól több tucat különjárat, busz és vonat is érkezik, a kárpátaljaiaknak pedig ingyenes a részvétel, csupán regisztrálniuk kell a honlapon. László Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a stadion teteje részben nyitott, látszani fog az ég. Mint fogalmazott: amikor fel­kiált csaknem negyvenezer ember egy akarattal, egy szívvel, mindenki érezni fogja, hogy velünk van az Ég.

Borítókép: A tavalyi koncert egyik pillanata (Forrás: Ez az a nap)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.