A jobb jegyért írta első regényét

A Karc FM irodalmi műsorának, a Poétikon következő adásának vendége Bán János, írói nevén Bán Mór lesz, akivel a szerkesztő-műsorvezető, Viola Szandra nem csupán a kezdetekről és pályája fontosabb állomásairól beszélget, hanem a készülő Hunyadi-film karaktereiről és forgatókönyvéről is.

Magyar Nemzet
2023. 03. 25. 11:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem csupán az írás öröméért vagy a barátaim szórakoztatására írtam. A tanulmányaimat nem vettem eléggé komolyan abban az időben, ezért a gimnáziumi továbbtanulás komoly veszélybe került. Ezt többek között egy nyolcadik végi magyar hármas is jelezte, és hát nagyjából kimatekoltam, hogyha magyarból négyest kapnék, akkor jelentősen javulnának az esélyeim. Mivel azonban nagyon kevés idő volt már a tanévből, elvetettem azt a megoldást, hogy a tananyaggal behatóbban megismerkedjem. Arra gondoltam, hogy inkább írok egy regényt, és az valószínűleg meg fogja győzni a magyartanáromat, hogy megérdemlek egy négyest.

Így kezdődik az a történet, amely Bán János első, komolyabb motivációját jelentette az írói pálya felé. Azt pedig, hogy a magyartanár megadta-e a négyest év végén, a regény pedig megjelent-e, megtudhatják a Poétikon vasárnapi adásából.
Kiderül az is, hogy Bán János gyakran csak késő éjszaka jut oda, hogy tudjon a regényeivel foglalkozni. Sokszor komoly lelki erőszakot kell tennie magán, hogy fáradtan, az egésznapos munka után leüljön írni. – Az érdekes azonban az benne – fogalmazza meg önmaga számára is –, hogy az esetek többségében csak az első öt-tíz perc nehéz, mert utána jön magától az ihlet, valamilyen rejtett zugból mindig elő lehet csalogatni, ha szereti az ember azt, amit ír.
A Hunyadi könyvsorozatot egyébként tíz év kutatómunka előzte meg. Amikor elkezdte írni, még nem is gondolt arra, hogy a könyvekből valaha film készülhet. Az adott korszak alapos, gasztronómiára, harcászatra, irodalomra kiterjedő ismerete azonban a forgatókönyvírásnál is kiemelt szerepet kap: 

Mennyire más például egy filmkészítés során az a hihetetlen igény, ami arra irányul, hogy ezt hogy fogjuk láttatni! Egy regényíró is láttatja az eseményeket, de igazából az olvasó lelki szemei előtt megjelenő film az egészen más, mint egy olyan tévésorozat, ahol valóban látnunk kell a márványt, a követ, a függöny fodrait, a ruha minden redőjét, a fegyverek minden apró részletét, a páncélokat. Ez megint egy másfajta háttérmunkát igényel, még alaposabban kell tudni, mint a regényírás esetében.

Bán János azonban hangsúlyozza: önmagában a tévésorozat önálló alkotás, ami igaz, hogy az regényei adaptációjaként készül el, de tulajdonképpen éppen az okozza a nehézséget, hogy kevesebb fér bele filmbe, mint egy 12 részes regényfolyamba. A leforgatott anyag már visszahat az író képzeletére is. Egy-egy karakter már a színészek arcán keresztül jelenik meg a szerző fantáziájában is.

Az adás március 26-án, a Karc FM-en hallgatható meg, majd azt követően a podcastek menüpont alatt található.

Borítókép: Bán Jámos és Viola Szandra (Forrás: Poétikon)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.